Halottak napjára...

Ha meghasad a tudat, éjben a nappal

világít ezer csillag minden öntudattal.

Most fényes utakon közénk gyertek

 kiket már réges-rég elfeledtek...

Csontjaitokon a párka sem talált

kivetni valót,

nevetekre az emlékezet is csak nehezen

találja a szót..

Apák, gyermekek. Álszent gyilkosok.

A fény nem válogat, kíséri árnyatok.

Ti is, ki megrekedtetek a két

világ között,mert lelketek még nem,

csak testetek , mi gyászba öltözött..

Ez éjjel értetek égnek újra a lángok,

s felröppennek ezernyi emlék szilánkok

tűzben elülve, majd újra emlékké váltok...

Te is ki tegnap még váltottad a szeretőd.

Siettél, s nem álltál meg a sorompó előtt.

Vagy a gyermek, ki síró anyja kezébe dermedt,

mert ő sem kapott segedelmet…

Kiszáradt torka, marta az út pora,

éhesen aludt el, s nem ébred fel  soha..

És ő is kit betemettek hideg sárral éhes árkok

pedig halk szóval, még segítségért kiáltott.

Tegnap még jó barát, kedves szomszéd,

leromboltad templomát,s elűzted onnét...

Ma legyen fény, vakítson az éjjel,

ismerjetek szerető szenvedéllyel

mindenre, mi szép volt és öröm.

Mert túl e tudathasadt világon,

majd én is fénybe rejtőzködöm....