Hallucináció

Álom kerülget, csattog az út,

bakancsok szakasza lépked,

kusza szél zakatolást hoz,

s bennem képződik, pereg a múlt

filmje, a lelkemben léptek,

setteng a tegnap a mához.

Örülök, hogy már nem érte meg.

Elég volt neki ostrom és gettó,

Auschwitz meg a rokonoknak.

Soká’ nem tudtam, miért hebeg

városnevekre, (s pár szóra dettó)

s ellensége pofonoknak.

Félálmom mélyén egy végtelen sor,

jönnek csillagos télikabátok

téglagyár porával fedve,

a vagonajtó enged ekkor,

felnyomakodnak, benn kübli, - bádog –

s szalma, ha leheveredne,

de nincs hely. Minden kabát tapad,

összesajtolva csak szuszt ereget,

de még a lélek benne,

mígnem a tusból ciklon fakad,

s a lelkek, nem hagyva más jeleket,

mintha füst, szikra lenne

mind, keveregve égbe szöknek,

és ellenére a bajszos dögnek,

csillagként tündökölnek.