Fényárnyék határán

Beküldte titus56 - 2017, február 6 - 20:31
Fényárnyék határán
 
Sötétbe simult a nappalok ránca,
halványfény csillagok közt békére lelt,
fényszőttes árnyékok örök románca,
a halkuló idő együtt énekelt
pasztell színeivel a mindenségnek,
itt-ott felbuktak még nappalos zajok,
de bontja szirmait lassan a lényeg,
a csend, amivel magam viaskodok.
Beledobbannak eleven titkaim,
mint szentjánosbogarak úgy izzanak,
és tovalibbennek a csend karjain,
üresen táncoló hangtalan szavak.
Ott bujkálsz bennem fényárnyék határon,
csillag, és nap nélkül kimondhatatlan,
észrevétlen, mint hóban a madárnyom,
fényszőtte árnyékként ezer alakban.

Hozzászólások

Haász Irén képe

Haász Irén

2017, február 7 - 17:23

A csendjeid nagyívű csendek, mindig összefonódnak az űr, sokszor a magányos lélek némaságával -  verseidben többnyire megtalálhatók... a csend szószólója vagy...:))))

titus56 képe

titus56

2017, március 12 - 10:14

Köszönöm.

Csilla képe

Csilla

2017, február 7 - 23:13

A kimondhatatlant én is próbálom kimondani a verseimben, de mégis a szavak mögötti csendben van valahol a lényeg, azt hiszem. 

Szívesen bolyongtam a csend fényével átszőtt sorok között. :)

 

https://versekegipasztorok.mozellosite.com/

titus56 képe

titus56

2017, március 12 - 10:14

Csendesen megköszönöm Csilla.