Ballada a milliós magányról

Sűrű a lombja, egy nagyváros áll,
Benne élt ő is: a Magány,
Húzta és nyúzta,
Társa: az Árva,
S végül e helyre költözött.

Reménnyel telve, hogy elszáll az árny,
S szűnik meg végre a magány,
Járta és rótta,
Az utcát azóta,
Mikor e helyre költözött.

A város beszívta, e két furcsa lényt,
De nem látták benne az erényt,
S nem volt az Árva,
Magány se párja,
S tőle jó távol költözött.

Milliós lombban, szét őröl a gép,
Hajlik és kopik a derék,
Mindenkit húz a
Robot, a munka,
Hogyha e helyre költözött.

Magánynak lett így magány a párja,
S magányban érte a halál,
Árvának így lett,
Árva a háza,
Milliós magányba öltözött....

Köszönet Joenak, a "Milliós nagyvárosban" verse ihlette ezt a másik milliós város balladáját... (énekelni is lehet a Kaláka Villon Záróballadája című megzenésített versére).

Hozzászólások

M. Karácsonyi Bea képe

 Sajnos aktuális...a közöny. (is)Jól ábrázoltad.

Igazad van, Sea, a közöny is benne lehetne az utolsó versszakban...


Mysty Kata képe

  Drámai sorok,bár a munka....ha van, robot, anélkül meg koldusbot!

  A kereslet és kínálat is : a  .a. á.! Ez az én harcom tétje is !! a Lányomért.....rettegés, ébren alvás.....Bocsánat ezért!

 

 

    Kata                 

  "ne fogjon senki könnyelműen a húrok pengetésihez....!"    

Nyílván, értem én. De ez másról szól... Ez a túl sok robotról, nem annak hiányáról. 


lnpeters képe

Nem tudom..

Jó, de nekem valami még hiányzik...

Elnézést...

Pete László Miklós (L. N. Peters)

Jól van, Lacikám, elfogadom. Biztos így van, ha mondod. Csak egy ihlet volt, de így sikerült...


hubart képe

A munka nemesít, de ha az ember életében kizárólagossá válik, akkor el is idegenít. 

Jó kis témát találtatok Joeval, globalizált világunkban sajnos nagyon is aktuális.

Teljesen jogos az elemzésed, köszönöm. Ilyen egy gyorsan írt vers ( soha ne írjunk így!) :) javítani fogom, ígérem. De azt hiszem, hogy már másra koncentrálok. ( de elemzésed alapján mindenképpen letisztázom).

es köszönöm az ihletet.


Kicsit messzebbről kezdem. Bárhol szóba kerül a vershez való viszonyom, mindig a zene felől közelítem a választ. Vagyis hogy a versekben a melódiát, ritmust, ívet, struktúrát, ellenpontot, dinamikát (a visszafogottabb és harsányabb részek váltakozását) értékelem első sorban. Ezért örülök mindig, ha egy szöveg rendelkezik ezekkel az attribútumokkal. Márpedig ha valaki eleve egy meglevő dallamra ír elénekelhető szöveget, akkor kénytelen a felsoroltak közül többet is beleszőni.

Azt hiszem, hogy ez a dalszöveg kissé gyorsan készült el. Formailag szerencsés megoldás, hogy a versszakok eredetileg egybefüggő utolsó előtti sora - egyrészt nyilván a belső rím miatt, másrészt azért, mert a megzenésített verzióban egy hosszabb kiállás van a sor közepén - két sorrá van törve. Egyértelmű tévedés viszont, hogy minden hasonló zenei kiállást a szöveg szerzője vesszővel jelez, akár szükséges ott a vessző a mondat logikája miatt, akár nem. Ezt érdemes lenne felülvizsgálni, mert az ilyesmi bizony a kezdő fűzfácskák szokása.

A tartalmat illetően általában megbízhatónak tartom Joe elemzéseit, most se tennék hozzá semmit. Ha lenne reakciód az itt leírtakra, akkor nem udvariatlanság miatt mulasztom el a viszontválaszt, hanem a viszonylag hosszabb, mától kezdődő távollétem miatt.

Köszönöm Ross, értékes a hozzászólásod. Azért is, mert ennek a versnek az a gyengéje, hogy a kocsiban született egy dalt hallgatva a reggeli dugóban, és utána csak fel lett rakva, mert több időm nem volt rá. Tehát ez inkább dalszöveg, mint vers. És mivel én ilyeneket sosem csináltam, csak tőletek kaptam kedvet, így ezek csak olyanok, amilyenek...

A kiállásról írt megjegyzésed tanőlságos, megfogadom. Igazad van, az embert megzavarja a szünet.

Köszönöm, mégegyszer, jó nyaralást.