Augusztus...

Még tombol a nyár, de erőtlenebb már a vágy.

Valahol nevetni kezd egy mátyásmadár, jaj de fáj a hangja!

Borzolja a csendet libabőrbe rázza riadót fúj a fülnek,

hogy ez milyen szemtelen lett!

Gúnyol, rikácsol, kikacag, ahogy repül, merész, hisz’ tudja,

ellene nem sokra mész.   Inkább semmit sem teszel,

mert még ő az , ki így is keveset vesz el...

Aszott szilvaszemekben kutat egy darázs,

hamar elrepül jóllakottan, mézkincsre talált,

majd eljárja táncát odébb, a büszke felfedező.

Övé" a nap hőse"cím. Ellibben előttem egy lepke

 pici fátyolszárnyain....mégis, mégis, ma nem érzem

örömnek a nyári napot, csendben, láthatatlanul osont be

az ősz szívembe, érezhetően jeleket hagyott...

Telve a hombár, biztos helyen az élet,

jókedvet érlel az új kenyér illata…áttetsző

szőlőszemekben  elrejtve a nyár melegének varázsa,

 a most még szomjazó akó, édes nedűre vár...

Nem tudom, mit várok még tőled, te gyönyörű,

csókkal búcsút intő, mindig visszatekintő

 szerelmesen hűtlen, örökifjú dinnye ízű nyár,

de hiányozni fogsz, ha a kerti ösvényen  sápadtan

rám tekint majd, a száraz szélű, kifosztott napraforgótányér…