Állj fel magyar!

OK, ezen most végigmegyünk:

Állj fel magyar! Itt az idő!

A versed nyilvánvalóan a Nemzeti dal egy sajátságos parafrázisa. A sor mindkét fele abból idéz, az egyik szó szerint.

A legnehezebb és legveszélyesebb költői feladatok egyike egy nemzet megszólítása. Huszadrangú poéták naponta megteszik persze, az igazi költő azonban akkor, és csakis akkor, ha nem kerülheti el. Amikor szinte szétfeszíti őt a nem mindennapi élethelyzetben aktuális mondanivaló.

Természetesen születtek nagy versek ebben a témakörben:

Horatius: Ad Romanos

Vörösmarty: Szózat

Az ilyen költemény azonban mindig borotvaélen táncol. A fenségestől a nevetségesig - egyetlen lépés. Talán még annyi sincs. Az ilyen verseket hallatlanul nagy költői bátorsággal kell felépíteni. A szavakat alaposan meg kell válogatni.

Vörösmarty a vers első változatának befejezése után tizenegy napra találta meg a legfontosabb szót (rendületlenül).

Lazsálásra nincs több idő!

Máris itt az első szarvashiba. Petőfinél a második sor fokozza az első hatását, Nálad meg kifejezetten visszafogja. A "lazsálás" nincs arányban a tervezett mondanivalóddal. A formát önrím teszi nevetségessé a sor végén.

Az egész sor elvetendő; ez nem a nemzetét megszólító vátesz kiáltványa, csak öreganyó zsörtölődése.

Álld meg helyed a hazában!

Semmitmondó, rossz sor. Pedig most már meg kellene találni a kiáltvány célját és értelmét. Éppen ez az a téma, amiben közhelyekkel semmire sem mehetünk. Ez így évszázadokkal ezelőtt is kevés lett volna, most meg különösen az.

Nem szabad egyszerűen szajkózni a hagyományos - és simára koptatott - szófordulatokat - meg kell találni a ma adekvát változatukat.

Ehhez persze illene azt is sejteni, hogy mit is akarunk mondani.

Mi a célunk a verssel?

Mire akarjuk felhívni a figyelmet?

Mire akarjuk a népünket mozgósítani?

Ha kell légy ott a csatában!

Miféle csatában? Ha ez átvitt értelmű, akkor rossz a fogalmazás. Ha nem - még rosszabb. A költő sohasem hajszolja vérfürdőbe a népét. A költő felelőssége a rá hallgatókkal szemben mérhetetlenül nagy, nagyobb, mint a hadvezéré a seregével szemben.

Most háborúba indulunk,

Hisz ez csakis a mi harcunk!

Miféle harc, és miféle háború? A frazeológia nekem a kádári kor úttörődalait idézi; ott szinte minden a harcról és a győzelemről szólt - és általában nem is mondott semmit.

A harc mindig felelősség. A te versed eddig teljességgel felelőtlen.

Petőfi verséhez egyedül a szép tiszta felező nyolcasokban hasonlít; tartalma nagyjából úgy viszonyul hozzá (Rejtő után szabadon), mintha egy közepes kondícióban lévő fejőstehén próbálna üldözőbe venni egy szuperszónikus repülőgépet.

Csukott szemed nyisd ki végre!

Így szószátyár, nemzetet ébreszteni tömörebb és erőteljesebb kifejezésekkel kell. Így legfeljebb a hétalvót ébresztgetjük vasárnap délelőtt tízkor.

Állj te is a nemzet élére!

Ki álljon oda? Minden magyar? Miért? Mi célból?

Még mindig nem látszik semmiféle cél...

Légy erős magyar katona,

Hol élsz, becsület otthona!

A vonatkozó névmás archaikus alakja a sor elején itt kifejezetten értelemzavaró.

Hadba hív Urun, Istenünk!

Kit? Hová?

Hazáért kiállás a végzetünk!

A sor nemcsak értelmetlen, így ostoba is. Fellengzős, hamisan teátrális - és üres. Az első világháború elején bőgött így a soviniszta sajtó.

Szívünk gyenge, meggyötör!

Ne hagyjunk gyászt, csak örmöt!

Védjük hát most szabadságunk,

Ne fájdalom nyomja vállunk!

A rímkényszer meglehetősen eklektikus tartalmat indukált...

Nem tiporhat el már senki!

Az elnyomást kell temetni!

Így csak képzavar.

Hát állj fel és légy büszkébb!

Tedd ki az álnok szűrét!

Semmi konkrétum, így még a legüresebb hordószónoklatnál is rosszabb a versed.

Harcolj a hazánkért te is!

A húrt tovább ne feszítsd!

Állj a sarkadra katona!

Szebb jövő várjon otthonodra!

??

Mi a mondanivalód?

Mármint a süket demagógián kívül?

Átmentél Petőfibe?????.....szegény Osztrákok.....jajj nekik most már....:DDDD

és igaza van Lacinak...ez így "álhazafiság"...és valóban demagóg a szöveg....

haragudj..de én tényleg őszinte pali vagyok....

Szerintem az csak a kisebbik baj, hogy egy adott szerzőben felmerül és "tetté" válik a gondolat, hogy egy ilyen - az előttem véleményt kifejtő hozzászólók bőségesen kifejtették, hogy milyen - verset megír és közzétételre szán. A dolog egyrészt korábban kezdődik: "elkötelezett" tanárok és elszánt szavazatvadászok ültetik el a gondolatot a fiatalokban, és - a fő mondandóm most következik - minden amatőr "irodalmi" portálon szemforgatva és nyálcsorgatva fogadják a hasonló (már elnézést) antiverseket, amivel természetesen hasonlók megírására biztatják a többieket is.