A Nap ugyanúgy ragyog - XXIV.

HUSZONNEGYEDIK RÉSZ

Hajnalban útra keltünk. Szinte lopva ereszkedtünk le a hegy lábához, ahol vásároltam egy szamárkordét, és a komótosan battyogó füleseket nógatva elindultunk a főváros felé. Ugyanazon az úton haladtunk, amelyen a fényes királyi lófogat hozott. Azóta eltelt egy néhány napos örökkévalóság.

Idejövet három napig tartott az út, most kétannyi időt vett igénybe. minden településen összeszorult a torkom, és igyekeztem elbújni, de minduntalan észrevettek, és kitalálták: a Torony építéséről jövök. Aztán máris zuhogtak rám a lelkes kérdések vesszőcsapásai. Igaz-e, hogy a Torony máris irdatlan magasságban emelkedik a felhők fölé? Igaz-e, hogy a tetejéről nyilakat lehet lőni az égbe? Igaz-e, hogy emberkéz még soha ilyen nagy épületet nem emelt?

Mentem, és hullajtottam magam körül a kegyes hazugságok kámforát, mondtam, amit hallani akartak az egyszerű emberek. Nyomorultul éreztem magam. És ahogy én mindinkább belegabalyodtam a hazugságokba, úgy virult ki körülöttem a pünkösdi boldogság: az emberek összeölelkezve adtak hálát Asztlant Tengeristenének. Talán mégiscsak elfordítja felőlünk a veszedelmet!

Csak egyszer mondtam meg az igazat. Magas homlokú, nyílt tekintetű írástudó volt a kérdező. Neki nem hazudhattam.

-         A Torony sohasem fog felépülni. Asztlant Tengeristene összezavarta az építők nyelvét, és ők többé nem értik egymás szavát.

Nyíllal sebzett madár röptéhez hasonlatosan suhant át tekintetén az iszonyat. De megértette. Nem kérdezett többet. Súlyosan bólintott, megfordult, és távozott volna, de utána szóltam.

-         Szeretném tudni, hogy most mit teszel.

-         Megyek, hogy sürgősen elmenekítsem innét a családomat, uram. Elviszem őket az elszabadulni készülő isteni és emberi erők közeléből, ne fordulhasson dühük az ártatlanok ellen.

Hosszú idő óta ez volt az első értelmes mondat, amit hallottam.

A fővárosba érve nyomban Progethoz siettem.

-         Nocsak, hosszú emlékezetű! – fogadott a teitán. – Két hónapról volt szó, de te máris itt vagy! Örülök neked! Sürgősen kell cselekednünk, mert ügyünk rosszra fordulni látszik.

Röviden beszámoltam neki a Torony építésénél szerzett tapasztalataimról. Nem lepődött meg.

-         Ez mind igaz – mondta komoran. – de van rosszabb hírem is. halálán van a Király!

Döbbentem rogytam egy székbe.

-         Az utolsó pillanatban érkeztél, hosszú emlékezetű – folytatta Proget. – Holnap már nem találtál volna itt. Még az éjjel a kikötőbe megyek, és jóval napkelte előtt tengerre szállok.

-         Ennyire beteg a Király?

-         Tőle jövök. Nem éri meg a holnapot. Örököse nincs. Holnap, napkelte után itt elszabadul a pokol.

-         Az uralkodóház keleti és nyugati ága?

-         Egyelőre nem. Ők talán majd később jönnek. Előbb még az öreg Dékó herceg fogja eljátszani a maga szerepét. Mögötte álla hadsereg és a flotta zöme. Dékó a legrosszabb fajtából való kényúr. Újra lesz háború és emberáldozat. A Király mindent tud. Most értesíti hű embereit. Nagy uralkodó volt, amilyen ritkaság. Kár érte. Holnapig szabad a kikötő, mindenki mehet, amerre lát. Ezt a parancsot már csak az utód fogja visszavonni, de azt ne várjuk ki. a halálhírt csak napkeltekor teszik közzé.

Rohantunk a kikötőbe. Proget útközben kérdezte meg, melyik országba akarok menni a hajóval. Megmondtam, hogy szeretném viszontlátni az apámat.

A kikötőben nagy örömömre újra láttam az írástudót, akivel útközben találkoztam. Vele volt egy értelmes arcú, sudár asszonyka, meg három kisgyerek. Két kislány és egy kisfiú. Nyilván a családja. Dicséretes gyorsasággal cselekedett. Éppen felszálltak egy szép formájú, jókora kereskedőhajóra. Ők lehettek az utolsó utasok, mert a kapitány haladéktalanul felvonatta a horgonyt, és a hajó – Szerencsés Út volt a neve – azonnal útra kelt a nyílt tenger felé. Elégedett arccal tekintettem utánuk.

Jómagam az asztlanti hadiflotta Hajnalcsillag nevű gályájára szálltam fel. A kapitány nem más volt, mint Liniko. Mindketten nagyon örültünk a viszontlátásnak.

-         A Tengeristen hozott a hajómra, Medve! Ez a legfrissebb asztlanti hajó, és én vagyok a legfrissebb kapitány! A Hajnalcsillag a Hírnök ikertestvére. Apám építette.

-         Ő nem jön velünk?

Liniko lehajtotta a fejét.

-         Már nem épít több hajót. Tegnapelőtt temettük.

Elszégyelltem magam. Nem vettem észre Linikó köntösén a gyász jelét.

-         Sajnálom..

-         Ne sajnáld, barátom. Szép kort megért. Nem akart már egyebet, mint viszontlátni engem, a fiát. Akkor gyorsan befejezte ezt a hajót. Évek óta halogatta. Ő akarta, hogy én legyek a kapitány. A halála előtti napon nevezett ki a Király. Most már senkim sincs, Medve. Asztlantba visszavágynom nem lesz miért. Se nekem, se a legénységnek.

Megbeszéltem Linikóval az útitervet, majd átszaladtam a Harcos fedélzetére, hogy elbúcsúzzam Progéttól. Még alkonyat előtt visszaindultam a Hajnalcsillagra.

A kikötőben kisebb csoportba botlottam. Felkiáltottam meglepetésemben.

-         Maxitana! Maxitana kapitány!

Valóban ő volt! Maxitana kapitány, a felesége, három fiuk, két leányuk, a kapitány édesapja, meg a felesége szülei. Tőlük néhány lépsnyire ott horgonyzott a Hírnök.

-         Medve! Derék bajtársam! – rikkantott a kapitány.

Átölelt, hogy a csontjaim és belefájdultak. Megropogtattam én is becsülettel.

-         Medve! – mondta a kapitány, amint lélegzethez jutott. – Jössz-e velünk? Számodra mindig van hely a Hírnök fedélzetén!

Elmeséltem neki, hogy milyen útra indulok a Hajnalcsillaggal. Kiderült, hogy ő is ilyen útra készül.

-         De többé nem térek vissza Asztlantba – tette hozzá. – Megkezdődik a sziget haláltánca. Igyekeznünk kell, Medve. Fertályórával ezelőtt meghalt a Király.

Bámultam rá, mint a sóbálvány.

-         Ez már bizonyosság? – kérdeztem, ahogy szóhoz jutottam.

-         Bizonyosság, Medve. Az imént érkezett meg első udvarmestere. Velünk jön a Hírnökön.

Eszembe jutott a Király. Vesébe látó tekintete, láz tüzében égő szemei. Nincs többé! Ki merészel a helyébe lépni?

Maxitana mintha kitaláltra volna a gondolatomat.

-         Dékó herceg reggel érkezik. Már akadt udvaronc, aki jutalmat várva elszaladt érte. Ha gyorsfutárt küld a kikötő lezárására, az még ma este ideér.

Nem volt vesztegetni való időnk.

Folytatása következik.