"A mindenségben nincsen értelem"

A számon mosollyal ébreszt a reggel.
Fényét szórja rám a tavaszi nap.
Ölelésedből maradt csillag szökdel
a szemem mögött s fénye ölbekap.

Míg öltözök, bennem dúdol a tegnap.
Ökölbe szorul néha a dallam.
Illúzió, még gyakran belém harap
a múlt, mit már feledni akartam.

Búsan regél a hétköznapi bulvár,
az üres akkordokban zengő szóár
zúdul, titkot mesél a félelem.

Törékeny lelkem, mint egy pillangó szárny
rebben feléd. Szél szárnyán kel fel az árny:
"A mindenségben nincsen értelem."

(A vers címe és utolsó sora részlet Faludy György Szonettjéből)