A legszebb ősz

Mint egy neszező, félénk őz,

suttogsz álmodón, csendesen,

nékem, te vagy a legszebb ősz,

rőtszíntől ékes kedvesem.

Te óbornak dús levében

üdvözült mézes íz, zamat!

Halk szavaid lágy selymében

a remény; édesvíz, patak.

Mint nyárvégi kegy, hűs balzsam,

ami megkésve érkezik,

s oltva a szomjam, tűz ajkam

cserepén égve vétkezik.

Lelkem issza - mint írt adót-

a szó, gyógyító cseppjeit,

a szépségest, a ringatót -

bárcsak becézne reggelig!

Indulni félek - kéne már!

Hajamba túr a báva szél,

- tudom, hogy amott béke vár -

zsibongó vágyam szárnyra kél.

Mélázva lenge szél dalán,

- avarba rejtve múlik ősz -

pihen a perc az éj falán,

s könnycsepped nálam elidőz.

Letörlöm kedves, már ne sírj!

Ne hidd, hogy szívem jégvirág!

Gyönyörűt rólam csak Te írj,

rímekbe fonva szép imád.