A hozzám kötött rög

Táska fakkjában kicsi morzsaléknyi
minta, kertünk földszaga orrba bújva,
vinne otthont távoli, messzi tájba...
S rögzül a lelkem...

Mára illatfellege lett a rögnek,
kapocs énbennem, kötelék a múltba,
dús mezők fű illata hívna, zúg a
föld szava értem.

Mit jelent hát: nem-hazatérni, s úton
lenni, mint bolygó, örökös körében?
Rögtelenséget: vereséget. Ébren
halni a mában.

Illatát őrzöm, vele élek mindig,
hogyha egyszer majd betemet: tudja testem,
sírba nem más földbe helyeztek, érzem,
otthonom: ágyam.