A hattyú/ A mesebeli

Magasra száll a hang,
és szívbemarkoló,
a sas lenéz, alant
jajong a tremoló,
mint sok apró harang
jajong a tremoló.

A levegő ura
lesunyja vad fejét,
lenéz a hattyúra,
ki nem leli helyét,
reszket a nádbuga,
ki nem leli helyét.

A víztükör sima.
Lankad a hattyúnyak.
Végső dala ima:
a többi hattyúnak,
szép vigaszt adni ma
a többi hattyúnak.

A hang magasra száll,
míg elénekeli,
bár gyors halál kaszál,
a lét örömteli,
ha szakad is a szál,
a lét örömteli,

és múló ajándék,
sok szálló pillanat,
sok tündéri játék;
érte ne sírjanak,
bár drága e szándék,
érte ne sírjanak.

A dal lassan elül.
Szorong sok néma társ.
Est-tóra csend terül,
a haldokló madár
a nemlétbe merül,
a haldokló madár.

Halkul a crescendó;
sem kín, sem érzelem,
semmi sem állandó,
semmi sem végtelen,
nincs örök mementó,
semmi sem végtelen.