A halál monológja

Hamuban szelektált lenyomatod rejtező emlék.
Feljajdult urnák, ledöntött piedesztálak
"elbujdokolt mielőtt felismerték..."
Zokogó zsebekben görcsbe tévedt ujjak várnak
Felsértett önérzeted már felismerhetetlen.
Az igazi ének álarcok mögé bújtak.
Leomolt mítosszal kesereg a Halál,
rozsda marja abroncs-szekerét
(sejtek, idegek rendje mikró- chipekben sarjad
Az élet örök. Géniuszok lettek a gépek.)
Hűtlenül elhagyta a végzet,(kiutat nem talál)
elvesztette "kereső kenyerét"...
 
A Kaszás, kaszájába dőlve állt,
így játszotta el végleg szerepét...
Szenvedj, míg élsz, ne is reméld,
hogy nyugalmat találsz!
"Mert tiétek a poklok országa
örök bolyongásra vár..."
Koktélpartiban sláger az őssejt
csontvelőt , csak lazán, szemmértékre...
Dimenziók között szivárog a színlelés
Áthallatszik riadt sikoly, zakatoló szívverés
Meg nem állhat a Perpetuum Mobile!
"Könyörüljetek rajtunk!"
Mily ‘könyörtelen vagy Domine...
 

Ha létezel Uram, Te egyetlen megteremtő
Rend és káosz "felett bíró"szemeket fellebbentő,
Ítélkező-békítő bíró, vérrel könnyeket síró
Enyhítsd méltó büntetésem!
Neved boldogan magamra vésem
ha már Tiéd nem lehetett az örök élet
a vágy, bennem is semmivé lett
Engedj el a halandó kornak,
a csendben elbomló atomoknak,
leheletszegő szómagoknak,
démonoknak, angyaloknak...
Ne legyen létem, csupán csak utalás
 egy végtelenben véget érő utazás.
Maradjon el a feltámadás...