A gyilkos

– Kicsi ez a világ kettőnknek – szólt Káin –
tudom, hogy az Isten csakis egyet szeret.
Nyájadnak nincs helye e mező lankáin,
hisz a Jordán itt ad vetésemre eret!

Ábelt biz gyötörte ez a lelki csörte,
amit atyjafia olyan gyakran fölvet:
néha letaposta, máskor összetörte
botor birkanyája a sarjadó zöldet.

A testvér fizetett, s búja közepette
máglyaoltárára az Úrnak kost vetett.
Terményáldozattal Káin is követte,
az Égnek szent kegyét óhajtva módfelett.

Ábel máglyájának füstje szállt az égre,
a bátyjáé pedig ott, alant tekergett.
Morgott a békétlen: Uram, mondd, mi végre
érdemel nálamnál öcsém több kegyelmet?

Hosszú ám a keze, kinek hite kurta:
elméje elborult már aznap estére;
egy kosnak szarvával ütőéren szúrta,
s holtan rogyott össze jó édestestvére.

Ám a gonosz gyilkos nem rettent a vértől,
hogy féltékenységből lám, embert áldozott;
ma sem érti senki, hogy az irigy mért öl,
üdvöt megtagadva háborgó lelkétől
tette nyomán így lesz örökre kárhozott.

2015. ápr. 11.