A BÁNTALMAZÁSRÓL

   A BÁNTALMAZÁSRÓL

 

A világ összes

    bántalmazott gyermekét

szívemre ölelném,

és simogatnám,

     amíg ajkukon

mosoly nem fakad

Nekem is fáj

    az ütés, éheztetés

            hisz kegyetlennek lenni

            senkivel nem szabad.

Kiűzném a világból,

    mind, akik ezt teszik…

            Nem kapnának több szeretetet

Minden egyes

    megvert gyermekért

            pokoli módon szenvedek.

Mikor már  elapad könnyem,

     és ökölbe szorult kezem

            leütni többé képtelen

Kergessetek el!

   Hisz nem érek már semmit

            Értéktelen, üres lett

            gyáva kis életem.

 

Eger,2014. május 18.             Fleiszig Rózsa (Vadvirág)

 

HAMVAS ÁLMOKBAN…

Hamvas álmokban élünk,

és a lét keskeny sávján

kapaszkodik gyenge, két karunk

Sűrű felhőkön botladozván

be kell, hogy lássuk,

hogy most mi vagyunk

a jövő nemzedéke,

az ezer-színű ihlet,

kik szavakba öntve

küzdünk, és harcolunk:

A szabadságért, és kis, 

szeretett hazánkért

Fel, az egekig száll

mélyről kiszakadó,

kristály-tiszta, óhajunk.

Elönti az eget az ősi, vad erő

Reménység éled fáradt szívekbe’

Illatos virágok nyílnak ott is

ahol a hegytető kevély csúcsát,

a kelő nap festi színesre.

Újabb álmokba gázolva

törtet fel a szegénység

Átköltjük a múltat, ami elrabolt

tőlünk, sok szép évet,

és megannyi édes örömöt,

mert úti zsákunkban

csak súlyos teher volt.

Biztos léptünk keményen döng,

az újonnan kitaposott úton

Száz kis meghitt kunyhó virít

romos fellegvár helyett

A velem haladók mosolyából

tudom, eljött a nagy nap:

Győzött a szeretet.

Régóta hiszem:

Lesz még ünnep a világon!

Mindenkinek jut majd

tiszta ágy, kenyér

A szüntelen harc,

úgy érzem, megérte

Bizakodva küzdünk,

a boldog életért.

Eger,2017.02.17.           Fleiszig Rózsa(Vadvirág)


 

FÁJÓ EMLÉK

Átöleltem, és jéggel hűsítettem cserepes ajkát

Simogattam, beszéltem hozzá egész éjen át

Beteg volt, nyűgös, úgy égett a nagy lázban

Egy szemet sem aludtam, és a kettős ágyban,

mellé kuporodtam. Becézgettem, csitítottam,

ha köhögve fulladozott, nyomban futottam:

Mézes teát főztem, és két hűvös tenyerem,

a homlokán nyugtattam, ijesztő volt nekem.

Rekedt hangja kérlelt, könyörgött az éjben

Már alig láttam, szinte nem is voltam észen.

Bársony-hajnal jött, és megfordult rajta a rút

betegség - lassacskán nyugtázta két szemem:

Nem volt már szomjas, sem száraz az ajka

Messzire futott az éj ördöge, amíg nekem:

Minden porcikám fájt, az ájulás kerülgetett

Bennem is ölt már a láz, lökve gyengeségemen,

de helyt álltam még így is, bár fejem lüketett.

Rajta átvonult a vírus, ahogy jött, oly gyorsan,

és én áldást mondtam a sorsunknak titokban.

Az ellenségemnek sem kívánom azt az éjjelt

Legyűrt, megkínzott, majdnem semmivé tett

Csak az én szívemben vert tanyát a bánat

Rám se nézett, még szemmel sem köszönte,

nagy igyekezetem’ mikor elhagyta az ágyat.

Keserűség íze vegyült akkor a nagy örömbe.

Rég volt, de ma is visszatér fájón az emlék

Nehéz felfogni, ha nincs a párodtól viszonzás,

mikor elesett vagy, és együttérzését vennéd...

Az ilyen kapcsolat, bizony csak kínlódás.

Elmúlt, bár nehezen, mint csalfa szerelmed

Belőlem -bár furcsa- kihalt a szemrehányás

Te, ilyen voltál. Tőled csak ennyire tellett.

Nem baj az sem, ha nincs benned megbánás.

Annyit várhatunk csak, amennyit elbír a másik

Hiú álom az, hogy szerelmedért szerelem jár,

Fogadjuk el, hogy ő egészen másra vágyik,

ne temessen maga alá a szétomló álomvár!

Az ember néha - direkt - süket, és vak marad

Azt hiszi, hogy ezzel elkerülheti, majd a véget

Húzza, vonja bánatát sötét, bő köpeny alatt,

közben, végleg elfutnak az ifjúi remények.

Fő, hogy tudjak örülni, ha forrón tűz rám a nap,

és a könnyű, lenge szellő színesre festi bőröm,

Ennyit megtanultam, sok, magányos év alatt

Az jó, hogy a szép emlékeket máig is őrzöm.

Eger,2020. március 4.       Fleiszig Rózsa(Vadvirág)