Őszi sóhaj

Őszi sóhaj

„Ősz húrja zsong, jajong, busong a tájon,”*
amellyel egy kicsit mi is halunk.
Bolondot űz velünk, hogy égve fájjon
a múlt idő, bohó, csalárd nyarunk.

A gondos elme szenvelegve tárol
csodát, utazgatást is emleget.
Ma Ámor könnye hull a parti fáról,
siratva lányokat, szerelmeket.

A jó, s a szép a hervadás virága,
nyomaszt a bú, a szíved is sajog;
a tél elől a lelked írd imába,
a sóhajok ma halkuló jajok.

Inkább nevess! A zord időket féled?
Hiszen tavaszra minden újraéled!!

* Verlaine: Őszi sanzon (Tóth Árpád fordítása)