Ősz

Ezernyi pompának
vagy te birtokosa.
Koncnak dobod léted,

játékként a fénynek,

színekben megbúvó

érett, fáradt bölcsnek.

Minden selymed,
múló sejthomállyal

lepereg a földre;

égkönnyében úszva,

vadszelek sodrában

hópárnába bújva,

új élet csíráját

hordozza magában.
Fejed hajtod
sárarany- párnádra,
Halk dal-imát dúdolsz,
Nyarat búcsúztatod.
Rebbenő lélekkel,

pergő leveleddel

ágyat vetsz a télnek,

felzendül az ének.

Álmában az avar

egyre csak dúdolja:
új élet lakozik, lakozik.
Tél után majd bizton
újra tavaszodik