Zarándokdal
Beküldte hubart - 2012, január 17 - 15:13
Veled lenni vágyom, mert szeretlek,
még vakon is hozzád visz a lábam.
Tétován lépek, szegény eretnek,
tűző napon, sötét éjszakában.
Nincs zöld pázsit, ahol megpihennék,
csak szamártövis, égető csalán,
s hol a remény tüze füstölt nemrég,
iszalag kúszik bús romok falán.
Pogány hittel, mert egyebem nincsen,
csontsoványan, a szemem beesett,
megérkezve zörgök a kilincsen.
Eléd térdeplek én, az elesett,
lábaidhoz helyezem a kincsem:
árva szívem, mely mindig szeretett.
Hozzászólások
M. Karácsonyi Bea
2012, január 19 - 18:37
Permalink
Kedves Ferenc Hubart,
Kedves Ferenc Hubart, gratulálok a versedhez!
Szerkesztői véleményekből:
Kicsit eltér a klasszikus szonett formájától (a rímképletre gondolok itt), de attól még valóban elfogadható. Nekem határozottan tetszik.
Formailag korrekt (nekem, amennyit én értek hozzá), alapvető gond a rímekkel sincs. Szép, de nem átütő. Ahhoz, hogy hegyderéknál följebb soroljam, nekem valami plusz, valami erő hiányzik még belőle.
Mehet! Sok nőtársam elfogadná a hangnemét, üzenetét, a vallomás őszinte kisugárzását.
A témaválasztáshoz a szonett forma alapjában jól illik. A klasszikus szonett némileg "könnyített" változatát látjuk. A kvartinák sorai nem öellkeznek, hanem keresztrímesek, és a két kvartina megfelelő sorai itt nem rímelnek össze. További eltérés, hogy itt a kvartinák páratlan sorai közül a harmadiknak eltér a ritmusa a többiétől, a páros sorokról viszont az mondható, hogy a második és negyedik egyféle, a hatodik és nyolcadik másféle ritmusú.
Vassné Szabó Ágota (nem ellenőrzött)
2012, január 20 - 16:34
Permalink
Gratulálok!
Gratulálok!