Barát, ki tőlem távol élsz

Barát, ki tőlem távol élsz,
s e bús vidékre csak remélsz
utazni egyszer: mondd, miképp
idézzem néked kék egét,
szelíden égre tört hegyek
ölébe fészkelt völgyeket,

a  róna álmos hangjait
hol szél süvöltöz hallalit?
Miképpen fessem? Mily ecset
varázsa adhat színeket
a számos hűvös, szép patak
vizének, erdők fáinak,

s a népnek, melynek századok
során hazát e táj adott?
Nem nyílik itt se szebb virág,
se lombosabb gyümölcsfa ág,
s talán szegény provinciánk
fogékonyabb a bú iránt;

a nép nyakas, és nem tanul,
gerincet lankadatlanul
meghajt; de közben vár, figyel,
fizetve mindenért, ha kell…
Kis nép ez. Mások vágyába
fonódik százezer szála,

de egy se színez lángolóbb
festékkel művet, alkotót,
mint szép Pannon provinciám;
ez éltet engem, ez hazám,
ha jó, ha rossz, bármit is vélsz…
Ilyennek lásd, ki távol élsz.