„Akár az erdőben a vadnyom” (J A. emlékére)
Hajnalban elvérzett a hold.
Aranyló sárga vére folyt,
Csorgott végig a ház falán,
Mint méz a kaptár oldalán.
___
Benn a házban még síri csend.
Nehéz álmok torz köde leng
Az alvó arcán… s valahol
Egy kutya szűkölve csahol.
Zihálva riadt fel megint.
Szeme még tétován tekint
A tűnő álomkép után,
Mely gyötri minden éjszakán.
- Elég volt – mondta –, el veled,
Te gonosz, ártó képzelet.
Tűnjetek el, rút démonok,
Eztán csak szépet álmodok -.
Lerázni kínzó álmait
Sétára vágyott, bárha itt
Benn a melegben jobb lehet,
Csak kinn szárnyal a képzelet.
Elindult. Vitte a lába.
S mint vad folyónak árhulláma,
Úgy tajtékzott a gondolat…
Már itt a töltés… jön egy vonat.
Lehet, hogy elgondolkodott?
Véletlen lépett egy nagyot…?
Lehet, hogy kívánta talán,
Mint Flórát csókok hajnalán…?
Egy csattanás… és vége lett…
Rögtön látta a fényeket.
Lelke magasra, messze szállt,
Meglátta végre… a Mamát…
___
Hajnalban elvérzett a hold.
Aranyló sárga vére folyt.
Pihent kicsit a föld felett,
S új lélek szállítója lett.
Hozzászólások
hubart
2012, április 12 - 10:34
Permalink
Szép, fájdalmas rekviem!
Szép, fájdalmas rekviem! Kiemelném soraid hangulatfestő erejét, az egész vers egy színszorító lüktetés. Gratulálok!
Braunel
2012, április 12 - 19:33
Permalink
Köszönöm szépen
Köszönöm szépen Feri.
Örülök, hogy tetszett :)