Hiábavalóság

 
A hideg fémen csikorog a kerék,
alatta a szeretet van, 
Attila meg odébb.
Verssel törli könnyes szemét
míg ócska padon gubbaszt. 
Felette egy elvetélt vágy
gyászos Napja virraszt.
Megpörzsölte a lényeget,
így kormos, aki vallja.
Kódolt sorok fehér lapja
ma a közönyt falja. 
S falta akkor, 
és vászonra is folyton poklot festett.
Cézanne színe kevés volt itt,
az egyensúly rég vesztett.
A harmónia díszfunkció agysejtjébe botlott,
túl magas a tűrésküszöb, 
az egység összeomlott.
Széthúzás van, és feladás.
Az emberiség fáradt.
Sok évezred fölös kínja
múlt folyóba száradt.
Messze vitte a memória,
az emlékezés fáraszt.
Mi anyatej volt vérerekben, 
ma bíborral fest lázat.
A vágy a régi, a nemzedék új,
csak barlangrajzát sírja.
De kevés a lét az eszmélésre,
temetetlen sírja.
 

Hozzászólások

Csilla képe

Szerkesztőségünk nevében gratulálok versedhez és Parnasszusra kerüléséhez!

 

Gulyás Katalin képe

Köszönöm szépen!

Gulyás Katalin