Léna blogja
A magány keresztje
Beküldte Léna - 2011, november 15 - 22:19kitárt karokkal én repülni vágytam
de nem szelek jöttek csak kemény fagyok
egy léha fickó szeget ragadott
így maradtam pléh-krisztussá váltan
vállamon Poe örök hollója károg
lábamnál rég elhervadt virágok
állok esőben fagyban hófúvásban
megdermedt ujjam nem érint csillagot
és nem érzek kínt csalódást haragot
de nem is hiszek már a feltámadásban
mint ahogy te sem várod a csodákat
csak nézel csak bámulsz és tátod a szádat
míg állok élek örökös magányban
Már egyre több
Beküldte Léna - 2011, november 11 - 21:35
Már egyre több ködöt kavarnak
a bajt hozó, gúnyos szelek.
Fázik a fény is, megremeg.
Szúrósan száll a rőt avarnak
illata, ahogy lépkedek.
Sóhajos fák némán búsulják
elhullott álmaikat, és
Ősz
Beküldte Léna - 2011, november 11 - 21:10
Dérré dermedt a hajnali harmat.
Kóbor szellők avart kavarnak.
Kincsét az ősznek mind elorozzák:
Lopják a fák dús aranyát, bronzát.
Hallgat az erdő, talán örökre,
Rejtőzik némán nehéz ködökbe.
Zizzenő kórón halott virágok.
Károg a holló, nagy havat károg.