Szerelem és líra - CXXXI.

SZÁZHARMINCEGYEDIK RÉSZ 

A közösségi értékek és jogok kérdése napjaink legidőszerűbb problémái közé tartozik. Talán a közösségi jogok érvényesülnek a gyakorlatban a legnehezebben – gyakran fogyatékosan, vagy egyáltalán nem – miközben viharos támadások szűnni nem akaró sorozata éri a közösségi identitást. 

A közösségi identitás és a közösségi önrendelkezés amúgy is a legkevésbé, illetve legnehezebben érvényesülő szabadságjogok voltak az egész újkori Európában, a helyzet ma se jobb.

Az európai gondolkodás egyén és közösség viszonyát voltaképpen csak ellentéteiben képes megragadni, a gyakorlatban egyéb és állam viszonyára redukálja azt. Ennek mentén alakult ki az európai és az észak-amerikai individualizmus. Ezt a marxizmus a közösség fogalmának kisajátításával és az azzal való nagyfokú visszaéléssel még támogatta is. A „létező szocializmus” gyakorlatában a „közösség” voltaképpen a hatalmat jelentette.

Van azonban a közösségi jogoknak egy másik, hasonlóan fontos területe is, ahol azonban egyéni és közösségi identitás, önrendelkezés egymással nem ellentétesen, hanem egymást kiegészítve, egymást támogatva érvényesül – ha egyáltalán képes érvényesülni. Az emberiség nagyobb része számára ez az egyik legfontosabb terület, hiszen a legtöbb ember eleve tagja valamilyen kisközösségnek.

A hatalom a legnehezebben a közösségi identitást, a közösségi önrendelkezést tűri. Ez alól nem kivétel a pénz hatalma sem, az is szeretné az embereket izolálni, közösségeikből kiszakítani, valódi közösségek helyett különféle alkalmi együttéléseket preferál, mert azokat könnyedén lehet manipulálni.

A közösségi önrendelkezés problémái a világ számos pontján, nagyon sokféle módon és helyzetben vannak napirenden. Nem véletlenül. Napjaink állami közigazgatásai, jogrendszerei lényegében alkalmatlanok a kezelésére. Természetesen a korábbi részekben már taglalt nemzetiségi önrendelkezés is ebbe a kategóriába tartozik.

Napjaink Európájában a közösségi önrendelkezéssel kapcsolatos feszültségek százai vannak a szőnyeg alá söpörve.

Külön nehézséget okoz, hogy a közösségi identitásnak gyakran területi vonatkozásai is vannak. Ne gondoljuk, hogy csak államok és nemzeti kisebbségek vonatkozásában. A mai Európában a regionális közösségek százai élnek, ahol a közösségi vonatkozás területi integritással, vagy annak valamely formájával esik egybe. Ez pedig mindig politikai kérdés, és mint ilyen, könnyen vezet a politikai vagy pénzügyi hatalommal való szembekerüléshez.

Van a mai Európában olyan sziget, ahol a helyi lakosság szabad döntésétől függ, hogy kit enged a területen letelepedni. Ez természetesen ritkaság, sokkal gyakoribb, hogy a kormány felelőtlen bevándorlási politikája felkavarja a terület évszázados békéjét, és egymással kommunikálni képtelen embercsoportok között alakul ki félig-meddig ostromállapotszerű szituáció – mint Észak-Olaszországban több helyen is.

A közösségi identitás és a közösségi önrendelkezés a legkevésbé kidolgozott jogi fogalmak közé tartoznak. 

A problematika nyilvánvaló: semmilyen közösség önrendelkezése nem terjedhet addig, ahol a másik, vele értelemszerűen egyenrangú közösség önrendelkezését már sérti. Ez a gyakorlatban igen sokszor megtörtént. A trianoni szerződés a nemzetek önrendelkezésére hivatkozva több millió magyart helyezett idegen uralom alá. A magyarok önrendelkezése nem számított.

Győztesek és vesztesek vonatkozásában az önrendelkezés a történelem során sohasem volt egyéb, mint propaganda.

Az önrendelkezés tehát nem lehet abszolút. Nemcsak egy másféle önrendelkezéssel szemben, egyéb jogokkal szemben sem. A gyakorlatban mindig egészséges kompromisszumnak kell lennie önrendelkezés és elfogadás között. Az viszont egyáltalán nem mindegy, hol van a határ, meddig terjed az önrendelkezésem, és hol kell elfogadnom a másét.

Az ebbe a kategóriába tartozó jogok igazából kidolgozásra várnak.

A szabadságjogok zöme kártékonnyá, zsarnokivá válhat, ha túlmegy az illetékességi körén. Számos önmagában helyes elv zsarnoki dogmává válhat ilyen esetekben.

Most egy olyat választanék ki, amely napjainkban nagyon is gyakran szerepel a köztudatban, hatalmas médiakampány kíséri, és számos vonatkozása körül sisteregnek az indulatok.

A másság elfogadása.

Annyit halljuk, hogy már azt képzeljük, értjük is. Pedig egyáltalán nem könnyen érthető, főleg nem abból, amit harsognak.

Azért nem érthető könnyen, mert a fent leírt mondatnak a jelenlegi formájában nincs értelme. Helyesen talán így kellene hangoznia: egymás identitásának kölcsönös elfogadása. A hasonló jogok alapja mindig a kölcsönösség.  Anélkül igen nehezen volna elképzelhető, hiszen a leírt formájában egyoldalúságot sugall, ami veszélyes, hiszen az egyoldalúság soha semmiféle jognak nem felel meg, hanem mindig valamiféle elvnek a túlhajtása.

Akkor igényelhetem jogosan az identitásom elfogadását, ha azzal egyidejűleg magam is ugyanúgy elfogadom annak a személynek, vagy közösségnek az identitását, akitől az elfogadást várom.

Meglehetősen sikamlós területre értem.

És ez még csak a kezdet.

Folytatása következik.