Nyár végi nosztalgia
Eső siratja a tűnő nyarat,
A gond marad;
Jelen-tócsából az idő-patak
Elhömpölyög jövő-árok felé.
Eső szitál.
A nyirkos, néma ködben
Átsejlenek a múlt árnyékai.
Ott integetnek a régi nyarak,
A régi fények felparázslanak,
Régi városok,
Régi autók,
Amíg a ködgomolyag tekereg,
Ott néznek rám
A régi emberek.
Gyermekkorom hatvanas évei
Néznek kopottan és otthonosan,
A múlt suhan,
És néha nehézkesen elpöfög
Egy Moszkvics,
Trabant,
Vagy egy Warszawa.
Aki abban a kocsmában mulat,
Mind halott;
Lepecsételt hangulat,
S az időtlenség néz
A semmiből.
Az idő akkor lassan kocogott,
És sokkal kisebb volt még a világ.
Földes szobák,
Kopottas házsorok;
A Múlt vén kampósbottal
Támolyog.
Ósdi játékok,
Régimódi dal,
Régi illatok,
Anyám fiatal;
Este az utcán két tehén üget,
A tévében hétfőn
Adásszünet.
Rég halott tárgyak mosolyogva néznek,
S közöttünk állanak
Rossz álmokból ismert szellemfalak;
Ha értük nyúlok,
Szertefoszlanak.
A Múlt, mint puha pamutgombolyag,
Ezer irányban szerteszét szalad,
Nyomában marad
A tompa
Hiány.
Eső siratja a tűnő nyarat,
A gond marad;
Jelen-tócsából az idő-patak
Elhömpölyög jövő-árok felé.
A régi kívánatos miniszoknyák
Rongynak se jók már,
És a régi combok
Súlyosan hordják visszereiket.
Jelen fennsíkján régi fészek áll,
S a Múlt,
Mint ritka költöző madár,
Talán egyszer majd
Hazatalál.
A vén Idő szalad,
A gond marad,
S vele az Élet.
A gondok, mint dúló tatár hadak
Örömünk zsúpfedelét égetik,
S naponta újjáépítjük magunkat.
Mi vagyunk a meghitt
Jelen-vidék;
Másoknak leszünk Múlt
És Menedék.
Eső siratja a tűnő nyarat,
A gond marad;
Jelen-tócsából az idő-patak
Elhömpölyög jövő-árok felé.
Mindig a Jelen
Isten helytartója,
Ha tisztét meghitten, jól látja el,
Gondok dacára újra visszatér
A Jövőt teremtő, mosolygó
Béke,
Akár a gólya minden új tavasszal.
Eső siratja a tűnő nyarat,
A gond marad;
Jelen-tócsából az idő-patak
Elhömpölyög jövő-árok felé.
A gond marad,
Akár a Szerelem;
Lelkünk falán szent emlék-cserepek;
Az Idő fut,
A bánat csepereg -
Múltunk által lehetünk
Emberek.
Eső siratja a tűnő nyarat,
A gond marad;
Jelen-tócsából az idő-patak
Elhömpölyög jövő-árok felé.
Hozzászólások
hzsike
2014, augusztus 28 - 09:56
Permalink
Csodás versedet nagy
Csodás versedet nagy szeretettel ovastam, kedves Laci. Olyan jó volt egy kis nosztalgia.
"Múltunk által lehetünk
Emberek." - ez való igaz! :)
Szeretettel voltam Nálad:Zsike :)
lnpeters
2014, augusztus 29 - 19:33
Permalink
Nagyon szépen köszönöm, drága
Nagyon szépen köszönöm, drága Zsike!
Pete László Miklós (L. N. Peters)
hubart
2014, augusztus 28 - 14:29
Permalink
Látom, téged is elkapott a
Látom, téged is elkapott a nosztalgia így az ősz közeledtével. :) Sokszor gondolkodom azon, miért is van, hogy a régi nincstelen időkre, kopott, vagy silány dolgokra ilyen szívesen és szeretettel emlékezünk? Talán mert az emberi kapcsolatok voltak másak, az emberek nyitottabbak, közvetlenek, segítőkészebbek, mint ma. Nehezebbewn éltünk, de talán éppen ezért jobban figyeltünk egymásra - családon belül és kívül is.
lnpeters
2014, augusztus 29 - 20:11
Permalink
Annak a kornak más aurája
Annak a kornak más aurája volt....
Pete László Miklós (L. N. Peters)
lnpeters
2014, augusztus 29 - 20:50
Permalink
Joe, nagyon szépen köszönöm
Joe, nagyon szépen köszönöm az élvezetes elemzést!
Pete László Miklós (L. N. Peters)