Légszomj

Bennem fogy, köröttem nő a tér.
Pokol tüzét megjárt atomok jutnak.

Beszűkülő tüdővel élek,
sóhajok szakadnak belőlem végtelenbe.
Kevesebb leszek a tegnapokkal,
várnak valahol - csodás holnapok...
Maró füst fájdalma kínoz,
lelkem nem könnyebbül; felemelem hangom,
de üvölteni, már nincs levegőm.