Csak az élőknek

Csak az élőknek

Sírodnál,
édes jó anyám,
ott lent a fagyos föld alatt,
ahol már nincsen óhaj,
hova el sem ér a sóhaj
mi szívünkről
halkan
felszakadt,
csak az élőknek kell a szó,
a nyugtató,
a biztató.
Mert véges itt fent a földi lét,
mit fel nem fog a bús agyunk,
hogy szertefoszló hús vagyunk,
fagyos konc,
megváltás nyakán kolonc.
Úgy őrizzük emléked tüzét,
mint rét
lidérces korhadó füzét,
tudva, 
hogy egyszer mi is meghalunk,
és emlékünk benövi a dudva.

Elmondok most érted egy fohászt,
bár e néhány könnyes pillanat
fel nem oldozza a régi gyászt,
a stigma mindig megmarad.
Csak az élőknek kell szó,
mint szép mese
- a lét a halál hitvese -
s az emlékezés
kalimpáló,
vad szívre nyugtató,
gyógyírt hozó szent ébredés.

2010. 12. 13.

Kedves Barátaim, szeretném ezt a verset középre zárt formába rendezni, de nem sikerül. Tudna valaki segíteni?  Előre is köszönöm!