A kő
Beküldte hubart - 2019, november 9 - 10:25
Belé botolva leltem én e kőre,
a partra tán egy áradás vetette,
lenyúltam érte - így csinál a dőre -,
ki szépnek látja, át nem lép felette!
Oly óvakodva tettem ott szatyorba
a sérüléstől féltve ritka kincsem;
vajon, mitől lett széle mégis csorba?
Ilyen talányos titka másnak nincsen!
Hisz szívalakja volt a parti kőnek,
folyó-csiszolta (rajta még a nedve);
a kőszirének édes álmot szőnek,
de megrepednek kőfiút epedve.
Hozzászólások
Nagygyörgy Erzsébet
2019, november 9 - 12:18
Permalink
Kedves Feri!
Kedves Feri!
Megint remek vers, köszönöm.
Erzsike
hubart
2019, november 10 - 12:22
Permalink
Én köszönöm, hogy olvastad,
Én köszönöm, hogy olvastad, kedves Erzsike!