Állóparti

Jártam én újgazdagéknál, házavató partin nemrég,
luxuskocsin érkezett sok affektáló kényes vendég. 
Selyem hajtókás gallérú urak vígan szivarozva,
pezsgő mellett üzleteltek, halászva a zavarosba'.

Úgy éreztem ott magamat, mint légy, ki a tejbe esett;
feszélyezve álldogáltam, iddogálva nem keveset.
Egy szép, érett úriasszony vágott nyájas angyalképet,
míg nagy kegyben részesítve, mosolyogva hozzám lépett:

- Úgy hallottam, hogy ön költő, ki a szívéből énekel,
én pedig a költészetért, mint a máglyán, úgy égek el. 
Megdicsérve bólogattam, sokan élnek úgy a mának,
hogy nem szentelnek figyelmet a dal édes-bús szavának.

Csókot csent a búcsúzónál, s azt ígértette meg velem,
írok majd egy verset neki, legyen a címe: Szerelem.
Őt a fényes parti után csillogó, új Rolls Royce várta,
én meg szinte lopva ültem  fel a kopott pléhszamárra.

Otthon forró fürdőkádban pátyolgattam ernyedt testem,
és a dúló macskajajtól nagyon hamar ágyba estem. 
Másnap aztán józan fejjel megvédve a becsületet,
papírt, tollat vettem elő, és ez a kis vers született:

Szerelem

Szerelem a kerékpárom,
tönkretettem a múlt nyáron.
Ha egy kicsit félreteszek,
jövőre tán újat veszek.

2010. febr. 20.