Pária...

Szent folyóhoz ment le az a legszebb asszony
Korsótlan kupátlan, vízből hogy merítsen.
Nem bolondult ő meg; tiszta szíve lelke!
Tenyerén a víz,-gyöngyként forog, úgy terelte
hites ura elé, minden nappal-este
szomját eloltani, szerelmét vallani...

Ám az egyik reggel, buborékban lát
szépséges ifjút, csínosat, daliát...
Zavarodik a lélek, szívben háború dúl
kavarog a folyó is habos tajtékot túr.
Nem terelődik víze, gömböt  sem formáz...
Már leszáll az este, mikor otthonát találja,
arca lángol, zord bú, szívében markolássza...
Tekintetét férje agárként vigyázza.
"Se hűs italom, se kellem,  Nőmnek bája?"
 Rosszat vél a balga,  lelkét a zöld szörny rágja......
 
Kardot ránt, fény botlik csak rajta, hű hitvese eldől
Vért kóstol a nemes acél penge, s az cseppekben földre hull
 Életet nyer a halál olcsón, ha az elme elborul...
Hőköl ijedten a nagyúr: "Ó mit tettem, mit tettem?"
Fiára lel, s kérdi az: ki vére hullt ártatlanul?.. mert cseppen,
vasra nem alvad, így bűnös nem lehet!
"Anyád  vére az... úgy sejtem csábult a hitszegő"!
Vedd az életem-apám, hogy újra lássam Őt!
Ohó, ne siess fiam, fogd kardomat előbb!
Két levágott nő fekszik, egymás mellett.
Illeszd testére az ő fejét, s a karddal
érintsd, úgy jó anyád életre kél.
Loholva fut, s találja vesztőhelyen porba hullva még.
Hamar összeforrasztja, s csókkal élesztené...
Ám a gyönyörű arc, egy melák testére forrt.
Rossz-életű némberé az, kit atyja veszejt, a bíró...
Szól  az anyja: Látod fiam, mily rút lettem én!
 Sietséged szörnyet szült! Így büntet a Mindenható,
 vagy csak álnok tréfa ez? De nem, hisz’ Ő mindent lát,
mindent hall. S e tettnek oka van. Vidd hírül, hallja atyád:
Nem számít, hogy úr, vagy szolga,
vagy mesés kincsekkel van dolga,
rangja nincs. Teremtője előtt egyenlő.
Lehet szeplőtelen, élheti tolvajként  életét
egyformán esdekli a kegyelmet, élteti az Ő szent nevét.    
Előtte nincs hitvány, leprás- kiutált, sem főúr, előkelő...
 
Ó, én a hitvány, lenézett pária!
Dicsőségedben az égi világban
asztalodhoz engedd, hogy oda üljek!
S az ily megvetett némberek, ha tűrnek
szenvedést, Általad kínok enyhülnek...
S majdan újjászületnek ők is egyszer
kegyelmedben. Százszor tán, vagy ezerszer...