lnpeters blogja

HUSZONKETTEDIK RÉSZ

A török főerők Magyarországon legfeljebb május és október között lehettek akcióképesek, de a tapasztalatok azt mutatták, hogy a tavasszal Drinápoly körül gyülekező és onnan elinduló szultáni hadak igen ritkán értek hazánkba augusztusnál hamarabb, és az esetek többségében október közepén már hazafelé tartottak.

Ez azt jelenti, hogy minden évben legfeljebb három-négy olyan hónap volt egy-egy esztendőben, amikor a török főerő jelenlétével számolni kellett.

A Szerelem újra éled

Minden csúf téli napon,

Amikor csípős hajnalon

A szememet kinyitom.

A Szerelem újra virul,

Mint az ifjú fergeteg,

Amikor estére végre

Hozzád hazatérhetek.

A Szerelem örömvirág,

Amíg élünk, ünnepel,

A Szerelem sose múlik,

Csak az élet tűnik el.

Deák Ferenc 1865 januárjának elején, kemény hidegben egy falun utazott keresztül.

Amíg a kocsisa a lovakat pihentette, Deák szóba elegyedett a falusiakkal. Kiderült, hogy éppen a közelben lakik Jani bá’, aki mindig előre meg tudja mondani, milyen lesz a tél.

Nosza, erre Deák is kíváncsi volt. Elbaktatott az öreg házához.

Jani bá’ nem sejtette, ki a látogatója.

- Milyen lesz a tél, Jani bá’?

Az öreg megvakarta a füle tövét.

- Ha ma nem fagy, kemény lesz.

Deák szétnézett. Fagyott bizony, elég rendesen.

- És ha fagy?

Újabb év kezdetén...

Az Idő még szűz, és megifjodik

A Várakozás,

Hátha most jöhet

Valami Más...

A naptárba már új évszám került,

És alábbhagyott a cudar hideg.

Új év.

A futó örömök után.

Jönnek az újabb, és a régi gondok.

Tél közepén

Barantáltak

Fosztogató ködök,

Jéggé fagyott a hagyomány,

És a világ

Köhög.

Újabb év kezdetén...

Gögyén vigyorgó sivár új adók,

A politika, mit gigászi pók,

Trónol a romlás kellős közepén,

SZÁZÖTVENKETTEDIK RÉSZ

Ha a „művészet vége” hisztéria a hivatali művészet korszakának leáldozására utal, úgy gondolom, a fején találja a szöget. Csak a körülmények elgondolásában téved.

A hivatali művészet előbb vagy utóbb biztosan bekövetkező pusztulása minden kockázat nélkül prognosztizálható, hiszen semmiféle lényeges társadalmi funkciója nincs. A „minden egész eltörött” állapotnak, a társadalom töredezettségének köszönheti létét, a töredezettség esetleges felszámolódása a hivatali művészetet is felszámolja.

Új esztendő, friss remények,

Ezer gyertya ég,

Könnyű, boldog évünk legyen,

Adja meg az Ég!

Ismét nevet vált az Idő,

Él a babona,

Legyen végre öröm, legyen

Igazi csoda.

Új évet ad most az Isten,

Új teret nekünk,

Ha újra reménykedhetünk,

Tovább élhetünk.

Új esztendő, a kedélyre

Új remény kerül,

Ami tavaly kudarcba fúlt,

Hátha sikerül.

Boldog újesztendőt,

Minden igaz Hitnek,

A Békességet szerető

Igaz Embereknek!

HUSZONEGYEDIK RÉSZ

A Magyarországról és az osztrák örökös tartományokból összegyűjtött katonaság tétlenül vesztegelt Győr alatt. A zömmel német, cseh, olasz és spanyol egységek parancsnokai semmi hajlandóságot sem mutattak arra, hogy tevőlegesen lépjenek fel a török ellen. A feladatuk egyértelműen az örökös tartományok biztosítása volt, ennek eleget is tettek. Könnyű dolguk volt, a török elállt attól, hogy Ausztria irányába folytassa a támadást.

Az év lassan lejár…

A tél förgeteg trombitáját fújja,

Fényes lélekkel készülünk az újra,

A világ jobbra vár.

Sápadt özvegy a tél,

Ködök takarnak reményt és utat,

Születő jövő múlt után kutat,

Poklot regél a szél.

Fecsegnek locska végzetek,

Hallgat az Akarat.

Az év lassan lejár...

Téli napok kullognak csendesen,

Jövő és múlt a jelennel üzen,

A világ – rossz bazár.

Vén verkli nyekereg,

Minden kocsma a rossz zenében ázik,

A láthatáron szürke köd lebeg,

Fagy közeleg.

Kint a vénülő év terhe kopog,

Bent tűz ropog.

Bennem új hiányérzet alakul,

S a Múlt fakul

Karácsony után

Új hétköznapok,

A jelen gomolyog,

A múlt – ragyog.

Hajnalban a köd

Fehér lepedő;

Újabb körét kezdi

A vén Idő.

Az Élet -

Hegyet fúró

Kis patak;

Anyag zörög -

Az Isten hallgatag.

SZÁZÖTVENEGYEDIK RÉSZ

v     Lehet-e bármely korban, bármilyen helyzetben értelmiségi és művészi alapállás a nem cselekvés?

VÁRVA VÁRT KARÁCSONY

Meghitt ünnep fenyőágon;

Eljött végre a Karácsony.

Tépett lelkünk menedéke;

Szent, egyszerű esti béke.

Kicsi gyertyafény imbolyog,

Az Isten bennünk mosolyog.

Szent Karácsony gyertyafényben,

Köszönöm, hogy eddig éltem.

Félénk érzés újra éled,

Élni való most az Élet.

Halkan csendül a tiszta Szó,

Élni és remélni való.

Szent Karácsony, Szent Karácsony,

Meghitt este Élet-ágon.

HUSZADIK RÉSZ

Kanizsa sikeres védelme azonban elveszett az 1543. esztendő rettenetes veszteségeinek áradatában. A magyar kortársak szemmel láthatóan nem nagyon figyeltek fel rá. Azzal nyugtázták, hogy Kanizsa védői megtették a kötelességüket, szemben más várakkal, amelyek elvesztek.

Hideg szelek köntösébe

Öltözik a reggel,

Zúg a harang,

Karácsonyt vár az Isten,

S az Ember.

A külső világ közömbös,

Vakon mered jégbe,

Ember nélkül csak a csillag

Hideg fénye égne.

Közönyös az anyag-világ,

Mint örök december;

Istentől és

Önmagától

Kap hitet

Az Ember.

Hideg szelek köntösében

Didereg a múltunk,

Hogyha folyton elcsüggedünk,

Semmit se tanultunk.

Elődeink a hazában

Születtek és haltak,

Az első világháború idején a történet bejárta a sajtót.

—–

A vasutasokat nem sorozták be, nem vitték a frontra, ezért igensok protekciós húzta meg magát közöttük, korabeli szóhasználattal: dekkolt. Főleg olyanok helyébe furakodtak be, akik letették a vasutaszubbonyt, és önként jelentkeztek a frontra. A háború elején sok ilyen akadt.

Akkor még sajátos foglalkozás volt a vasútállomás portása. Abban az időben ő adott felvilágosítást. Egy ilyen friss portás remeklését a sajtó is megörökítette.

Tehát:

—

A hatodik évtizedben

Mindent higgadtabban, szebben…

Nem pályázom olcsó sarcra,

Nem nevelek osztályharcra.

Se fehérnek, se vörösnek;

Maradok külsőkörösnek.

A hatodik évtizedben

A sors szoknyája meglebben.

Ripacskodhatnak kánonék;

A boldogság – peremvidék.

A hivatal füle csorba,

Nem állok szekértáborba.

A hatodik évtizedben,

Hétköznapi szeretetben.

Akit a smokk-igény kerül,

Megalkudni nem kényszerül.

SZÁZÖTVENEDIK RÉSZ

v     Vajon a „minden egész eltörött” örökös ismételgetése valóban felment-e bennünket bármilyen felelősség alól?

Ez sokkal nehezebb kérdés annál, amilyennek tűnik. Látszólag nagyon könnyű a válasz, ha csak a józan ész egyszerű dimenziójának oldaláról közelítjük meg, hiszen a kérdés nyilvánvalóan abszurd.

Csakhogy…

Szorgos Kezed nyomán,

Mint szép régi rege;

Már itt lebeg házunk felett

Karácsony szelleme.

Számos aprócska változás

Éleszti a hitet,

Hogy bármilyen is a világ,

Itt Karácsony lehet.

Újra vidám a nappali,

Mosolyog a szoba,

Engem Isten és Anikóm

Nem hagynak el soha.

Tizenkilencedik rész

Zrínyi Miklós nemzedéke már élt Mohács idején, de a harcban kora miatt még nem vehetett részt.

A Buda eleste utáni években vált felnőtté az első olyan magyar generáció, amelyik már a mohácsi csata után született. Egészen másképpen látták a világot ezek a nemzedékek, és benne az ország helyzetét, mint elődeik.

Ádventet csak Isten ad;

A Karácsony – ránk marad.

Számos Ádvent tovaszáll,

Isten mindörökre vár.

Szépet látni,

Jóra várni,

Isten elé odaállni….

Örök Ádvent csak a Lét,

Elspóroljuk – szanaszét.

Csak anyag, meg hatalom;

Égig ér a kusza lom.

Ádvent, rés az anyag-rácson;

Hátha egyszer lesz Karácsony…

Az alábbi történetet Bölöni György mesélte:

----

Egy alkalommal Ady néhány versét egy borítékba tette, és küldönccel küldte be a Nyugat szerkesztőségébe. A borítékra ezt írta: "Nyugat szerkesztősége, Osvát Ernő és Fenyő Miksa Úrnak. E. V. ".

A levél negyedórán belül a címzettek kezébe került. Osvátnak feltűnt a két betű:

- Mi jelent az E. V.? Fenyő vállat vont.

- Mi lenne? Egy Vers.

- Nem egy vers van benne, hanem három!

Fenyő Miksa megvakarta a füle tövét.