Öröm-patchwork

A fák, bokrok bütykös ujja
kisded-rügyet dajkál újra:
reményhajtást, smaragdálmot
levélsarjba zárt virágot,
mint aranyszálhímes kelmék
sziromcsöppnyi tavasz-selymét.

Nőttön-nő a szín a tájban,
a lebbenő illatárban
szivárványszépen mosolygó:
napíz-sárga, nyers-zöld, bordó,
fanyar-fehér, rigótrillás
égkék, ragacsbarna grillázs.

A fák, bokrok bütykösödnek,
a sétányon üdvözölnek,
s napfényfonal-gondolattal
újrahuzalozott aggyal
egyre több a szín ma bennem,
kikeletszőttes a lelkem.

Jácintlila a bűnbánat,
a szív tompaszürkén fájhat
még, de a múlt elhalványul,
és megannyi öröm tárul,
bomlik ki a percről percre
fölpattanó, friss rügyekbe’.

A napsugár-huzalozta
télvég tavaszom elhozta,
és bússágom már fénnyel szőtt
színfolt-varrott öröm-patchwork.
Megköszönöm napról napra,
hogy mindezt így Isten adja.