Mesélő évszakok

Jő’ a pőre hajnal, kócos virradattal, ringó tavaszt ölelőn.

Fű hegyén a harmat, gyöngykönnyeket sarjaszt, friss napcsóktól remegőn.

Trillás madár ének, enged kacér szélnek, nyújtózva a dombtetőn.

A déli nap konok, pipacs lángja lobog, sárgul a búzakalász.

Új virágot termő, szálló pitypangernyő - beérett szellővadász.

Ezüstfényű nádas, vadkacsáknak ágyaz, s kardlevelekkel csatáz.

Ősz az estbe csókol, rőt holnapnak bókol, Esthajnal díszlik fején.

Tó tükre, ha fodroz - hullám szőtte csokrot, meg-megcsillan a remény.

Halálszagú avar, jelent, s múltat takar, heg az elmúlás sebén.

Téli álmot rejtő, ólmos, lomha felhő ágyat vetett magának. 

Didereg az alkony, s a dércsipkés lanton egy pár hangnyi varázslat.

Tél ölébe bújt ma, békejobbnak ujja, s a hófehér alázat.