Koppány éjjele...

Jó táltosom, látod- e hullani vérem,

sebeim fölött szállnak- e éhes keselyük,

s a varjak vészjóslóan kárognak- e ma este?...

Isteneinket már sorba veszejtik a hitetlen népek,

Egyet imádva, s rabságba döntik a testet, a lelket...

Életem alkonyul, vagy sorsom a dicsőség?

E csatában, ma választ nyer a kétség.

Apáink sorsát hordozom szívemben,

éljek már bennük, vagy cipeljem keresztem...

Ősi a törvény, válna valóra ma az álmom, ha

Vajk keze által mégsem érne utol a végzet...

Halálom ne fájd, eltűnnek sorba a jó szellemek.

Fehér lovam áldozd, vére kísérjen el az útra

Majd ítélkezzenek felettünk, ha lesznek

 szabad-szívű, dicső, s bölcs sarjai a Vérnek,

s nem szolgalelkű, hiénák, bárgyún bólogató utódok...

Az ősz táltos, jajgatva sír, vérrel sötétedik az este,

egy szabad lélek már hazát talált, bár négyfelé a teste...