KÍGYÓVONAL 41.

Az akkor megnyilvánult konfliktus egyre gyakoribbá, élesebbé vált közöttük. A Petőfi-műsornak igen nagy sikere volt. Ez arra ösztönözte Kálmánt, hogy más előadásokkal is készüljön. Még egyszer megbizonyosodott arról, hogy ezek a tevékenységek eredményesebbek, mint a tanórák. Ezt az ellenségek is tudhatták, azért akarták lehetetlenné tenni őket. De Kálmán nem adta meg magát, és folytatta olyan eredményesen, mint ahogy elkezdte. Annál is jobban boldogult most, mert a megszerzett gitárok használatával, a fiúk még vonzóbbá, még élvezetesebbé tették szerepléseiket.

   Egyik alkalommal Kerebesre vitték el varieté műsorukat. Megtartották az előadást, s azután a gyerekek engedélyt kaptak szabad falulátogatásra, s olyasmi történt, amire Kálmán egyáltalán nem gondolt. A kocsmát látogatták meg, és élvezettel kóstolgatták a kárásztelki hegyek ízletes levét.  Természetesen, büntetésüket megkapták ezért, de Kálmánnak is volt része a történtekben, mert magukra hagyta, és nem ellenőrizte őket. Vonzották a kárásztelki szép tanítónők, és veszettül, önfeledten táncoltatta, szórakoztatta őket. Az idő gyorsan telt, sötétedett, és indulni kellett haza. Kálmán azért örvendett, hogy a tanulók hangulata semmivel nem volt rosszabb, mint amikor elindultak. Az is elégtételül szolgált, hogy ezeken a kiruccanásokon mérhette fel, mennyire eredményes a nevelőmunkája. Majd később még egyszer ellátogatott Kerebesre. Akkor a néptanács titkárával, aki ugyanúgy élvezte a csatangolást, mint Kálmán tanár úr. Összetalálkoztak véletlenül egyik délután, s hogy ne unatkozzanak, gyalogosan elindultak az eléggé távoli faluba. Nem az iskolába mentek, hanem a néptanácshoz, s meglepetésükre ott egy lelket sem találtak, de olyan késő, sötét éjszakán haza nem indulhattak, s a durva asztalokon, székeken töltötték az éjszakát. Reggel fáradtan, összetörten érkeztek haza.

   Kálmán kis felesége türelmesen végezte a házi teendőket, minden percét a gyermek gondozásának szánta. Eszébe sem jutott, hogy férjének felrója ezeket az elmaradásokat, de ha egyszer-egyszer együtt mentek el egy esti, vagy egy táncos délutánra, oroszlánszemmel követte, hogy felesége mennyire adja át magát táncosának, és abban mindig kifogásolnivalót talált. Azt rendszeresen marakodás követte. Sokszor annyira elmérgesedett a dolog, hogy Kálmán erőszakkal vitte haza Rózsát. És nem is csak a kollégák társaságában fordult ez elő. Ha távolabbi férfikörből akadt valaki, aki merte felkérni Rózsát egy táncra, a jól ismert kirohanásokkal tiltotta meg feleségének a táncot, vagy akkor is a korai távozást kényszerítette ki. Ezért Rózsa nem is szívesen ment vele a szórakoztató rendezvényekre. Ezek nem szórakozást, kellemes időtöltést jelentettek számára, hanem inkább szenvedést, nehezen viselhető gyötrelmet. Családi életük annyira megromlott, hogy Rózsa - anélkül, hogy Kálmánt megfenyegette volna - a válást forgatta az agyában. Arról majd csak később beszélt Kálmánnak. A gondolatot elvetette, nem akarta apa nélkül hagyni gyermekeit. Akkor már második kislányuk, Borika is megszületett. Kálmán el sem tudta volna viselni, hogy lányai nélkül élje további életét. Abban, hogy együtt maradtak, Rózsának volt nagyobb érdeme. Továbbra is ő volt a család lelke. Ő volt a beszerző; a bányatelepen állt ki hosszú sorokat, hogy élelmet szerezzen a családnak. Kálmán a legegyszerűbb segítséget sem nyújtotta neki. A gyerekekkel szívesen, és szerető szívvel foglalkozott. Nem maradhatott el az esti mese, melyeket Kálmán rögtönzött, és ragyogott az arcuk, mikor magukra ismertek. 

– Tatuska, azok mi vagyunk – ugrottak magasra az ágyban.