Kígyóvonal 21.

Nem kitérő volt ez itt. Hozzátartozik szervesen a történethez. Azt a vonalat gazdagítja, amely Egerfüge váratlan szülöttének legjellemzőbb karakterét bontogatja, színezi tovább. Fejtse meg az olvasó, melyik az a kedves jellemzője Kálmánnak! Aki helyesen ismerte fel eddig, hogy melyik az a jellemző Kálmánnak, az olvashatja tovább a történetet, aki pedig nem, annak nem érdemes tovább unatkoznia.

Ahogy egyezséget kötött Ludovika nénivel, Kálmán visszament az iskolába. Akarta tudni, hogy milyen órákból áll össze a katedrája.

– Németet tanultál-e valamennyit, németórákat tudnál-e vállalni? – kezdte az igazgató.

– Sajnos, nem - válaszolta röviden. -  Annyit nem tudok, hogy kiállhatnék a gyerekek elé. A bizonytalanságot, a kapkodást, különösen a tévedéseket, hibákat nagyon hamar észreveszik, s annak a tanárnak soha nem lesz becsülete, tekintélye tanulói előtt.

– Akkor ajánlanék neked a magyar órák mellé román nyelvórákat a VII. osztályban, s ugyanabban az osztályban osztályfőnökséget. Azt tartják a kollégák, hogy kezelhetetlen az a társaság, nem lehet bánni velük. Úgy gondoltam, hogy egy olyan erőskezű fiatalember, mint amilyen te vagy, megtalálja a megoldást.

– Rendben van, igazgató uram, elvállalom. Zoltán kollégámmal úgy egyeztünk, hogy a magyar órákon megosztozunk.

– Ő elvállalta a németórákat – tette hozzá az igazgató.

-Akkor most már megegyeztünk, de holnap nem tanítással kezded tanári pályafutásodat, hanem kukoricaszedéssel. Mezőgazdasági gyakorlaton vagyunk a tanulókkal – tájékoztatta Magurai igazgató.

Befejeződött a gyakorlat, elkezdődött a tanítás. Három-négy napja taníthattak, mikor román szakos tanfelügyelő látogatott az iskolába, s be is ajánlkozott Kálmánhoz egy román órára. Egyáltalán nem rezelt be, magabiztosan fogadta a látogatót, magabiztos volt az órán is, s mikor kijöttek az osztályból, a tanfelügyelő megszorongatta a kezét, megdicsérte, és kérte, hogy ugyanolyan hozzáállással folytassa tanári munkáját.

Folytatta volna, de az iskolai tevékenységet ismét meg kellett szakítania. A néptanács vezényelte ki nagyon értékes munkára. A szőlőhegyekre vonult, és a gyümölcsfákat, a szőlőtőkéket számolgatta, és ürítgette a poharakat. A szőlősgazdák mindenütt előzékenyen fogadták, s a poharakat újra és újra  felkínálták, ő meg szabadkozás nélkül ürítette őket. Estefelé már soknak bizonyult, és erősen szédelegve került haza. Fellegváron már próbálgatta, hogyan bírja a szeszesitalokat, s most Sarmadmbon - különösen, míg meg nem házasodott– néhányszor szinte eszméletlenre itta magát. Olyankor másik reggel semmire nem volt jó. Az osztályba bement, de csak az ablakhoz vonult, szellőztette a fejét.  A gyermekek olyan alkalmakkor is úgy ültek a padokban, mint a szentek. Ettől eltekintve jól haladtak a dolgai, a tanítás színvonalán is javítani tudott. Napról napra felkészült az óráira, s az eredmények mutatkoztak is nemsokára. Csak a nevelőmunkája nem akart valamelyes sikert hozni, különösen a fiúkkal akadt sok dolga. A bányatelepről, meg a következő néhány lakásból, Makarenko útonállóihoz hasonló, kezelhetetlen tanulók jártak be a sarmadombi iskolába. Ő meg azt mondta magában: ha a tanulók Makarenko útonállóihoz hasonlítanak, én is makarenkói módszerekhez folyamodok. Ez egyszerűen annyit jelentett, hogy vagy úgy viselkednek, ahogy ő elvárja, vagy a „lövök” megoldás következik, ami bizony sokszor néhány kemény pofont jelentett. Könyvtáros is volt, és általában ott bonyolította le azt a nevelőmunkát. Szállóigévé vált közöttük a mondás:

 -Vigyázzatok, mit csináltok, mert a könyvtárszobában köttök ki!