Fénybe zár
Beküldte Nagygyörgy Erzsébet - 2017, július 15 - 19:51
A sziklás hegytetőről nézem városom,
a lassan úszó szmogkavarta fényeket.
A szél a parkok titkos kertjén átoson,
a fák között komor szegénység lépeget.
A távolból tompán morajló zaj csorog,
a város szétterül, már mindent körbefon,
kopott vagonban múltam árnya ácsorog,
s pihegve alszik egy magányos, kis peron.
Emitt fölkél a Hold, arcán a nemes báj,
csodás csillagménest terelget hajnalig.
Miért kecsegtetsz kincseddel, te édes táj?
A lelkem arra húz, hol dombok halma ring.
Az erdő mélye-sóhaj völgye odalent,
ó, mondd, kié? Míg elhiszem, enyém e nyár,
az éjnek csipkefüggönye, a boglyacsend,
teremtőm majd kéklőn derengő fénybe zár.