Dalaim

 
  Mysty Kata 

  Szívmadár


Hallom, mert ezt dobogja szívem,
a foglár, mint strázsa egy helyben.
Nem enged - szuronya kezében,
- üvölt : Soha ki nem eresztem!

Hallom éles hangját, haragját;
- Azt nem is tudom, hányszor már!
Kiabál, hangja ostorcsapás.
- A szív pitvara rég zárva áll!

Hallom éles hangját, haragját;
- Azt nem is tudom, hányszor már!
Hallom, mert ezt dobogja szívem,
foglár, mint strázsa egy helyben.


Csak Istentől ...

Miért nem szűnik a fájdalom,
miért nem némul el bús dalom.
Meddig eleven még sebem,
van ettől kínzóbb, mérgesebb?!
 
Keserveknek sarát taposom,
miért nem adatik irgalom.
Bánat - Ó hagyj magamra kérlek!
Csak Istentől jöhet ítélet.

 
Kalitkában

Madarat sose fogtam,
kalitkában magam voltam...
Röpülni nagyon vágytam
rabmadárként bezártan.
 
 Ritkán, ha öröm megtalált,
madarat fogatni velem bizony
 könnyen lehetett, mert
 szárnyára vett engemet.

Váratlanul nyilt kalitkám, talán
 egy huncut kisgyerek keze
 szabadon engedett.
Gyerek mást nem is tehet.