Aranyezüst
9 év után Facebookhoz kaptam a felmondólevelem.
Kiposztolták; köszönjük, ennyi volt! Mehetsz...!
Pótlék voltál csupán...!
"A legédesebb csók nem a tiéd volt,
Sem a legkívánatosabb test...!"
"...Nem leszek soha a tied...!"
Van új...! Nem te...!
S ledobtak a sziklaszirtről.
...
Zuhanok.
Felettem sámándobok örülnek; lent halálomnak, fent éji násznak.
Zuhanok.
Mellettem, velem esve vicsorgó dühök simulnak. Lánnyá válva kínálják maguk:
Kiáltsd te is; pótlék voltál csupán!
Tűzd az égre te is;
"A legédesebb csók nem a tiéd volt,
Sem a legkívánatosabb test...!"
Nevess te is; van új, Igazi...!
...
Isten,
segíts úgy számolni perceimet, hogy bölcs szívhez jussak...!
...
Nem bosszulok. Szeretek.
Szeretek.
Tisztán, nyíltszívűn, okosan, csendben.
(.......),
mert úgy igaz; a legédesebb csók a Tiéd volt.
S a legkívánatosabb test, mert úgy igaz; örök gyönyör forrása bennem.
S való; soha nem leszel többet az enyém.
Alattam Hanno-ködök.
Mélyül a sötétség.
...
Szakadok lefele.
Foszlanak le rólam húsok, csontok, haragok.
Lefoszlik rólam minden; az értem adott áldozat és megbocsátás, saját kis áldozataim, megbocsátásaim.
Lefoszlik rólam minden... csak a puszta lélek marad.
S a puszta lélek már nem zuhan, csak sodródik, nincs súlya, önnön vonzása irányítja a sorsát.
Sodródom.
S lassan megérkezem... Önmagamba.
Dereng a hajnal.
Előttem a Rét... és a Kunyhó.
Újraépítem a Kertet, álmodom.
Nagyon hideg van... még nagyon hideg.
Az Ég otthagy a puszta füvön, nem vesz fel. Nem ápol, és nem ad kötést.
Ha elpusztulok... csak átlebbenek a véremből, verejtékemből, könnyeimből, átvirraszott éjszakáimból hullott, tisztavizű folyó felett - a fahídon.
2013. október 10.
Hozzászólások
hubart
2015, május 2 - 11:58
Permalink
Szeretettel köszöntelek a
Szeretettel köszöntelek a Csarnok oldalain.
Érdekes a blogbejegyzésed, találni benne elgondolkodtató sorokat, de versnek számomra valahogy nem áll őssze. Egyrészt azért nem, mert töredezett, másrészt pedig nincsenek benne szabályos hangtani visszatérések (ritmus, rím). Szabadversben is kell lennie legalább gondolati ritmusnak, ami mint a jó malter összefogja a lírai alkotás felépítményének tégláit. Bocsáss meg, hogy mindjárt az elején kritikai bejegyzés fogad itt, de a mi elképzelésünk a líráról a nemes hagyományokra való építkezés. Persze, üdvözüljük az új hangot is, ha az a egyfajta harmónia mentén szólal meg. Jelen alkotásodat inkább a próza kategória - lírai naplójegyzet műfajába sarolnám, persze, az is lehet értékes! Várjuk további allkotásaidat!
Szeretettel: Szilágyi Ferenc Hubart
gyöngyhajú lány
2015, május 2 - 12:27
Permalink
Kedves Ferenc, köszönöm az
Kedves Ferenc,
köszönöm az őszinte és tisztelettudó köszöntést...:-)!
Jóleső és baráti ebben az elembertelenedett 3. évezredben...
Más.
Ne kérj bocsánatot a kritikáért. Szép és tiszta a véleményed. Nem bántó, de építő...:-))
Én tartozom Neked köszönettel, hogy hozzám szóltál...
Nem vagyok költő. De ki kell írnom magamból a stresszt... mert megöl. És még nincs itt az ideje annak, hogy meghaljak, sok még a tennivaló... Gyönyörűséget, szerelmet, tudást, tiszteletet, segítséget nyújtani az embereknek... ezekből még nem adtam eleget magamból...
Köszönöm a biztatást... felteszem a többi írásomat is. Ha bárkinek akár egyetlen értékes pillanatot is szereznek... már megérte...
Ühüm...:-)))
Előre is bocsánat, ha az előírt törvényeknek nem felelek meg... azért igyekszem...
Szeretettel,
Szelényi Andrea Ildikó
hubart
2015, május 2 - 13:43
Permalink
Kedves Andrea, örülök, hogy
Kedves Andrea, örülök, hogy pozitívan viszonyulsz bejegyzésemhez. Másodszori olvasás után kicsit másképp látom alkotásodat, mint amikor először szembesültem vele. Veheted akár önmagam felülbírálatának. Egészen jó írás ez a szabadvers és a lírai próza határán. Törvényeink az alkotás módjára, a mű stílusára nincsenek, csupán elképzeléseink, preferenciáink. :) A posztmodern az, amit igazából elutasítunk. Nos, ezt a mű nem posztmodern, hiszen világos gondolatokat közvetít, emberi érzéseket nagyon is kifejező módon. :)
gyöngyhajú lány
2015, május 2 - 16:16
Permalink
Kedves Ferenc, :-)))!! Hogyne
Kedves Ferenc,
:-)))!!
Hogyne örülnék a bejegyzésednek...!
Kinyújtott kézzel léptem be ide Hozzátok... és Te elfogadtad ezt a kezet... sőt, meg is szorítottad...
Más.
Öööö... izééé... örök igazság; inkább egy művet százszor, mint százat egyszer...:-)))
Thomas Mannt olvasva adtam ennek helyt magam is... mert minél többször ütöttem föl (pl. A József és testvéreit), annál többet kaptam belőle...:-)))
Más.
Ühüm... ez jó hír... hogy nincsenek előre lefixált törvények...:-)))
Mosoly vagyok, öröm, barátság, bársony...
Nem bántok másokat, de örülni tudok minden fűszálnak...
Szeretettel,
Andrea
lnpeters
2015, május 2 - 14:15
Permalink
Ebben igen sok van ahhoz,
Ebben igen sok van ahhoz, hogy jó vers lehessen belőle. Alkotói fegyelemmel remekül össze lehetne szedni, ami a túlélést is segítené. Hajrá!
Pete László Miklós (L. N. Peters)
gyöngyhajú lány
2015, május 2 - 16:05
Permalink
Kedves
Kedves Miklós,
ühüm...:-)))
Már a második biztatás itt...:-)))
Zavarba hoztatok...:-)))?!?!
Mennyi szeretet van Bennetek itt a Parnasszuson...!
Köszönöm, hogy olvastál, és köszönöm, hogy Reményt látsz bennem...
Más.
Igen, a túlélés...:-))) Nem könnyű...
Isten segítségével... nyilván megy, hogy ne bántsak, de szeressek ott, ahol már nem vagyok...
Szeretettel,
Szelényi Andrea Ildikó
Bieber Mária
2015, május 4 - 13:57
Permalink
Kedves Andrea! Szeretettel
Kedves Andrea!
Szeretettel olvastam mély érzéseket, csalódást és fájdalmat megjelenítő írásodat. Túlélted ezt a zuhanást, és ez fontos!
Írásod formai részéhez nem szólok hozzá, egyértelmű, hogy nem az a kötött versforma, amit többek között én is kedvelek.
De a tartalom így is megérintő. Különösképpen öröm volt olvasni, hogy a Szereteté az utolsó szó minden körülmény és esemény ellenére!
Nemcsak Thomas Mann írása, de pl. az Evangéliumok is mindig-mindig új üzenettel, személyes megszólítással lephetnek meg. S a tanításuk lényege a SZERETET.
Üdvözlettel:
Bieber Mária
(Hespera)
gyöngyhajú lány
2015, május 6 - 07:36
Permalink
Marika, húúúúúúú...:-))) Mind
Marika,
húúúúúúú...:-)))
Mindig örömmel tölt el - ha valaki az Evangéliumokat említi...
Magam - paplány lévén - sokszor egyedül érzem magam ebben a bolond 3. évezredben...
Igen...!
A belőlünk felfakadó szeretet az egyetlen, ami továbbsegíthet - minket, embereket - a most élő gyűlöleten, hazugságokon...
Ezt - Neked - és mindannyiunknak küldöm;
"...Mert a Bárány, aki a királyiszéknek közepette van, legelteti őket, és a vizeknek élő forrásaira viszi őket; és eltöröl Isten az ő szemeikről minden könnyet..."
Szeretettel,
Andrea