Alkonyatkor...

Folyóparton ért utol
a könnyű léptű est,
amíg a lenyugvó Nap
fodrára bíbort fest,
a kezed keresem.

Némán hömpölyög tova
a messze tartó ár,
egy csobbanás sem reszket,
az alkonyat még vár,
hogy megtaláld szemem,

összefonni sugarát
kimondatlan vággyal,
egy felszakadó sóhaj
csillagokhoz szárnyal.
Mert itt vagy mellettem:

érezhetem örömét
tested melegének,
biztos szíved gyönyörén
bontakozó fények
vezetik szerelmem.