Nem tudom...
Beküldte Bieber Mária - 2015, február 4 - 17:06
Hallgatnak a nyári esték, csak a tücsök ciripel.
Otthonod van a szívemben, bár nem tudom, mit hiszel,
mit is gondolsz most felőlem, hogyha eszedbe jutok;
beférkőztél álmaimba, s meglehet, hogy nem tudod.
Nyugtalanná lett a lelkem, s Veled nem beszélhetek;
Istennel hát, mint Atyánkkal, Rólad elbeszélgetek.
Ajándék, hogy rád találtam, s megszerettelek nagyon,
neved imádságként fénylik szívemen és ajkamon.
Dacolok még a kétséggel, s hiszem, hogy reménytelen
reménységem ellenében a kegyelem végtelen,
hiszen szívem nyitott könyvként nyugszik Isten tenyerén,
és belátom, alig ismersz, és alig ismerlek én.
Nincsen ebben ésszerűség, logikátlan vonzalom
húz és taszít, mindegy is, hogy akarom, nem akarom.
Fáradt nyári naplementék szelídítik kedvemet,
mint egy szeleburdi csitri, kérnélek, de nem lehet.
Nap nap után mégis várlak, s nem tudom, hogy jössz-e már:
ciripelnek még a tücskök, bár az idő őszre jár.
Hozzászólások
hzsike
2015, február 4 - 17:15
Permalink
Kedves Hespera! Szeretettel
Kedves Hespera!
Szeretettel gratulálok Szerkesztőségünk nevében is, versed Parnasszusra kerüléséhez!
Zsike :)
Bieber Mária
2015, március 24 - 23:18
Permalink
Köszönöm szépen, kedves
Köszönöm szépen, kedves Hzsike!
Bieber Mária
(Hespera)