Életed

Fényre ébredve sírsz , emberpalánta,
csecsszopó ösztönöd cuppog a mellen,
pici szád hagy tej-nyomot a kebleken,
és készülsz egy hosszú, hosszú futásra.

Botlasz bár, utad néha meglepetés,
aztán erőd, hited győz, és boldogság,
jóság, néha gonoszság vagy épp gazság,
mi neked jut, de nincs hová menekvés.

Sorsod mit rád szabott, azt mind megéled,
fények vakítanak, és hangok szólnak,
fülsértő jajkiáltások, míg csended,

az örök nyugalmad, békét nem teremt,
és egy végső sóhajjal elbúcsúzol,
néma, sötét világ jön, végső naplement'.