Egyszer majd
Beküldte baramara - 2014, október 19 - 10:53
Tudom, egyszer jégbe dermednek a nyarak,
én ülök majd a vén diófám alatt,
és hiába rakom égig a tüzet,
nem melegít már - rám
örök fagy, ami vár.
Tudom, egyszer elhallgatnak a szavak,
én olvasom a törött mondatokat,
hiába a sok szép üzenet,
kihűl a szívem – már
nem dobog – megáll.
Egyszer apró csillag hullik a földre,
én egy pici fát ültetek a helyére,
hiszem, semmi nem volt hiába,
ott leszel velem – és én
megbújok karodba'.
Nem érdekel a folytatás, lehet vihar,
villám az égből, jég a zöldbe mar,
fekete vászon naplemente,
én egy kicsiny fát ölelek - védem,
ágaiddal karolsz - ott leszel velem.
Hozzászólások
hzsike
2014, október 19 - 10:55
Permalink
Kedves
Kedves Mariann!
Szerkesztőségünk nevében szeretettel gratulálok, versed Parnasszusra kerüléséhez.
Zsike :)
hzsike
2014, október 19 - 11:06
Permalink
Kedves Mariann! Most látom én
Kedves Mariann! Most látom én is, hogy egyforma a verseink címe. Ez természetesen teljesen véletlen egyezőség. Van ilyen! Ölellek:Zsike :)
ermi-enigma
2014, október 19 - 12:19
Permalink
"tetszik" vers...eltértél a
"tetszik" vers...eltértél a "kaptafától" és ez jó.......
baramara
2014, október 19 - 12:46
Permalink
Köszönöm, kedves Erzsike!
Köszönöm, kedves Erzsike! :)
baramara
2014, október 19 - 12:48
Permalink
Igen, kedves Erzsike! Van
Igen, kedves Erzsike! Van ilyen véletlen. Ez a versem már régebben született...
baramara
2014, október 19 - 12:52
Permalink
Imrém! Örülök, hogy tetszik!
Imrém! Örülök, hogy tetszik! Köszönöm a véleményed! :)