Irodalmi művek elemzése a Magyar Parnasszuson 4. - Szótagszám kiegyenlítés

Egészen érthető, hogy konkrétumokat vár a blog olvasója, ha már azt ígértem, hogy az irodalmi műveknek
a Magyar Parnasszuson való kritikai elemzésével fog foglalkozni a bejegyzés-sorozat.

Egy konkrét szerzőnk egy konkrét verse során végeztünk apró módosításokat a versen, amelyek azt célozták, hogy az eredetileg 9,10,11 szótagos, szabálytalanul elhelyezkedő sorokból álló, hat, négysoros versszakból felépülő vers szabályosabb és ritmusosabb legyen.

Az első hozzászólás megállapítja, hogy gyönyörű a vers (értékítélet), de az utolsó versszakot csak összecsapta a szerző, azaz: nem dolgozott eleget rajta, nem csiszolgatta addig, amíg igazán jóvá nem vált.
Egy további hozzászólás a vers tartalmát minősítette: "tetszik a csönd ilyen megközelítése", és, hogy  "A külső csönd élményből a belsők felé a "csoda a világ, míg itt vagy velem" lendíti át". Az alkalmazott stílusjegyeket - költői eszközöket is említi az értékelő:

"Él a fokozás, felsorolás, ismétlés adta -  a  stílusát élénkítő  - lehetőségekkel.

  A hangulat keserédes,  keresztrímekkel végig ezt erősíti."

Egy másik hozzászóló megemlíti, hogy "a végével csinálni kellene valamit, ott keményen ficamodik, sőt
leginkább az utolsó sorral kellene kezdeni valamit. Az utolsó sor csuklik ritmikában, mondandóban.
A versben szóismétlések is vannak. A rímek nagyon nem tetszenek." Ezek alapján (valamint nyilván
a vers egésze alapján) alakította ki a kritikus a szavazatát a szint besorolásra.  Az átgondoltságot jelzi,
hogy a fentiekben általam összefoglalt véleményét 3 különböző hozzászólásában fejtette ki, azaz legalább 3-szor visszatért az értékelendő vershez.

"minden mi tudás benne rejtezett,       10
nézem ahogy lassan körém gyűltök,  10
s elborít mindent a hatalmas Csend."  10

Nem vagyunk egyformák (szerencsére): egy másik szerkesztőnk megjegyzése:
"Érdekes, nekem semmi bajom nincs a végével sem." Ez a megjegyzés azt jelzi, hogy olvasván az előző véleményt kifejezetten a végére koncentrálva is megfigyelte a verset, azaz az előző vélemény kontrollálását is megtette magában. Az ettől eltérő (vagy egyező) véleményét a szerkesztő vagy megfogalmazza szóban, vagy nem, de mindenképpen beleveszi az értékelésbe, a javasolt szint-besorolásba. Ez a szintbesorolási szavazat így néha nem csak saját véleményünk, hanem a szerkesztő társak véleményének befolyásoló hatása alatt is alakul.

Az én javaslataim a vers ritmikai egységesítésének célját szolgálták:

Az eredeti verzió:

"Egészen apró békék találnak meg,                11
sors békéje, az élet, s tavaszég,                       10
és lát, kinek türelme van mindent,                    10
s közel jön az élet, múlt, s a messzeség."       11

a javasolt verzió:

Egészen apró békék lepnek meg,              10
sors békéje, élet és tavaszég,                      10
és lát, akinek türelme van, mindent,            11
közel jön élet, múlt, s a messzeség.            10

A két verzió között minimális különbségek vannak.

Sajnos - ezt kell, mondjam -, a verseket beküldő szerzők nem mindegyike van tisztában a helyesírás szabályaival. A vesszők elhelyezése a megfelelő helyekre szerkesztőink "mániája": az enyém biztosan. A helytelenül, vagy nem központozott szövegek ugyanis értelmezhetetlenek, az előzők alapján tehát nem is elemezhetők mindig jól, így értékítélet sem alkotható róluk.
Szerkesztőségünknek eredetileg az volt a nézete, hogy központozás nélküli verseket el sem bírálunk.
Ennek részben az előző gondolat az oka, részben pedig az, hogy az irodalmi alkotásokat nyelvi képződményeknek tartjuk, és ily módon a nyelvre vonatkozó szabályokat ezekre is érvényeseknek kell tekintenünk.

Itt ellenben beleütközünk egy akadályba: mi van akkor, ha a művész tudatosan - azaz nem csak polgárpukkasztás céljából, hanem a művészi kifejezés egy meghatározott céljából - alkalmaz a konvencióktól eltérő rendszert - nevezetesen nem alkalmaz központozást.

Erre egy legitim válasz, hogy alkalmazkodunk hozzá - amennyiben a központozás elmaradása az értékelést nem teszi lehetetlenné. A másik - szintén legitim - válasz az elhatárolódás: eleve nem is vagyunk hajlandók
hagyományos nyelvi keretek között értelmezhetetlen művek értelmezésére majd értékelésére. Szerkesztőségünk eredetileg a második választ adta, de ez alól a szabály alól azóta annyi esetben tettünk kivételt, hogy lassanként nem is tekinthető szabálynak.

A fenti versszakban ritmus- gondok vannak. Korábban írtam eléggé hosszasan a vers és ritmus kapcsolatáról
(Meg is kaptam a magamét egy megjegyzés formájában, hogy akit érdekel, nézze meg a Fazekas Gimnázium nagyszerű vers-szótárában).

A fenti versszakban magában eldönthetetlen, hogy mi lenne jobb: 11 vagy 10 szótagos sorok használata,
ehhez a vers egészét kell látni. A teljes vers ismeretében (számomra) elsőre úgy tűnt, hogy 10 szótagos sorokról van szó:
a hat 4 soros versszakból álló versben 2 teljes versszak 10 szótagos sorokból áll, a többiek mindegyikében
10 szótagos a sorok többsége (egy kivételével, ahol csak 1 db 10 szótagos sor került). Ráadásul a sorok sormetszetet alkotnak általában: 5+5 szótagos, két ütemből álló, hangsúlyos verselésűek, azaz az eltérő ritmusú és szótagszámú sorok anomáliák. A szövegből az is valószínűsíthető, hogy nem szándékos, hanem tévesztett ritmuseltérésekről lehet szó. Itt már bejön a képbe a kritikus-értékelő szubjektív ítélete.
A verset ilyenkor - ha nem teljesen elvetendő - javaslatokkal ellátva visszaküldjük a szerzőnek
módosításra - ez folyóiratok szerkesztőségeiben is bevett szokás. A fenti versblokkban a javasolt verzió
mindegyik sora 10 szótagossá lett alakítva.

A többi módosítási kérés az értelmezéshez - értelmezhetőséghez - és a stílushoz kapcsolódik. Az egyik,
hogy minden nyelvtanilag szükséges helyre kerüljön vessző, és ne legyen ott, ahol nem kell. A másik, hogy
egy-egy szó cseréjével egy-egy szótaggal rövidebbre vagy egy-egy szótaggal hosszabbra hozzuk ki a
"renitens" sorokat.

A "találnak meg" helyett a "lepnek meg"  javaslat rövidíti a sort, az utolsó sorból elhagyni javasolt
- egyébként szerintem fölösleges, mert értelmet nem módosító - határozott névelő elhagyása szintén szabályosabbá teszi a ritmust. A névelőnek itt stilisztikai értelmét sem látom. Természetesen ezek a javaslatok (a nyelvtani értelmezést segítő vesszők kivételével, néha azok esetében is) szubjektivitást tükrözhetnek, és ezért mindig meg kell konzultálni a szerzővel a javaslatokat: nem a szerkesztőé a vers, hanem a szerzőé.

A módosítások átvezetése közben kiderült, hogy az első közelítés nem is volt jó: a versszakok nem 10 szótagosak, hanem 10-10-11-10 szótagból állnak, így a harmadik sorokat mind 11 szótagossá alakítottam vissza - ez azt jelentette, hogy egy darab 10 szótagos harmadik sort alakítottam 11 szótagossá (hiszen a többi 11 szótagos volt eredetileg is):

a

"nézem ahogy lassan körém gyűltök,"

sorba a mind szót beszúrva:

nézem, ahogy lassan mind körém gyűltök,

Így alakult ki a végleges javaslat, amit a szerzőnek jóváhagyásra visszaküldtünk, hogy esetleg módosítva visszaküldje, így emelkedhessen a vers lírai értéke.
A fenti eljárás - nézetem szerint - jelzi, hogy szerkesztőink amellett, hogy a jó alkotások felkerülése
a céljuk, arra törekednek, hogy minél jobb alkotások születhessenek. Természetesen nem hordozunk semmiféle bölcsek kövét sem külön-külön, sem együttesen, de bízom abban, hogy együttesen talán csak kiépítünk egyfajta műhelyt, amely kollektív véleményére lehet adni.