Velem vagy

Elsimulva bársonyfüvön
nézek sápadt holdvilágot -
szememben e láva fénye
arany múltnak pergő éke.

Kezemben a zöldet tartom,
ajkammal a száz csók ízét -
rámtaláltak puha-csendben,
s dereng néma derűcseppem.

Túl vagyok a fájdalmakon,
csalódás hűl, sírás röpül -
átléptem a gyors szorítást,
mely időnként erembe vájt.

Halk ér a vágy, sajgó emlék,
bennem élnek, kik szerettek -
rád gondolok, talán épp rád,
hová lettél, kit ölelsz át.

Merengésem nem lehet bűn;
régi ízek gyűlnek számban -
tovatűnten most is nyüzsgő
csókok, mitől voltam függő.

Hangot hallok a távolból,
ötven évnek törött tükrén -
kúszik felém hószín szellem;
ó, hol éltél eddig, lelkem?

Temettelek őszi széllel,
temettelek, ha nyár dalolt -
tavasszal egy barackággal,
télen oly sok havas árral.

Annyi módon feledtelek...
miért jöttél vissza hozzám? -
ez a világ már nem tiéd!
Rég nem regél érted misét.

Ám, zamatod bennem őrzöm.
Kacajt termett érintésed  -
alattam nőtt fű szavadból, s
hajad fénye holdat habzsol.

Velem vagy.

(dátumtalan, nagyjából 2008-2013)