Síneken fekszem

Átjárt a fájdalom,
Amint elcsapott a sárga villamos.
Vérző arccal,
lüktető aggyal.
Síneken fekszem, hangtalan
Vérző testem sikít a csendben.
Lüktet az aszfalt forró délidőben.
Jönnek-mennek átlépnek esendő testem felet.
Vérzik a villamos, sárga vére arcomba fröccsen.
Fémes hangon csikorognak rozsdás kerekei.
Kátrány szagú levegőben fuldokolnak
s menekülnek énelőlem.
Kicsiny patak vizét vérbe mártom,
s benne úsztatom tükörképem,
látom a napot benne fekete árnyfoltok.
Fekete démon, ö az én angyalom.
Fáj a halál hűvös csókja.
Kezébe veszi szívem és összeroppantja.
Meghaltam, tétován állok fent a villamoson
nem lát senki, mindenki vakon száguld
a lassú villamosom.
oly sok entitás,
kóvályog szabadon.
Csak én élek a holtak közt.