Robbanás
Beküldte baramara - 2014, január 24 - 11:24
Kevés a tér
nincs egy hely
egy félreeső sarok
ahova olykor elbújhatok
a levegőben vibráló elektronok
úgy érzem, nemsokára kitör a vihar
nem kell már sok idő, s akkor felrobbanok!
utána nagy csend, tisztul a levegő
széthulló darabjaim keringnek
úsznak a hatalmas térben
ringatózom szépen
a végtelen
űrben
Hozzászólások
baramara
2014, január 24 - 11:26
Permalink
Ezt a versemet középre
Ezt a versemet középre szerettem volna helyezni, de sehogy nem sikerült! :(
baramara
2014, január 24 - 12:14
Permalink
Nem tudom, hogy csináltad
Nem tudom, hogy csináltad kedves fabijoe! De köszönöm! :)
M. Karácsonyi Bea
2014, január 24 - 14:22
Permalink
Tetszik, jó lett...
Tetszik, jó lett...
baramara
2014, január 24 - 15:54
Permalink
Köszönöm, Sea!
Köszönöm, Sea!
baramara
2014, január 24 - 16:08
Permalink
Kedves fabijoe! Köszönöm a
Kedves fabijoe!
Köszönöm a tanácsodat a középre helyezést illetően.
Annyit írnék erről a versről, hogy ez, egy pár pillanat alatt íródott, és tükrözi az akkori lelkiállapotomat.
Az 5. sorban én úgy értem, hogy a levegőben vibrálnak az elektronok, (hiányzik a létige - vannak) A nagy csendnél ugyan ez a helyzet...(nagy csend van). Itt is a létigét hagytam ki, de azt hiszem, azért érthető.
Valóban, hiányzik a sorok végéről a központozás, akkoriban még így írtam.
A forma sem volt az elején szándékos, csak menet közben vettem észre. Utána a végét már úgy alakítottam.
Igen, vannak mondatok! :)
Üdvözlettel: Marianna