Anyák napján

Szeretve voltam mindig én.
Csüggtem anyám tekintetén,
s ha fájt a szó, mert megszidott,
zsebembe cukorkát lopott.
 
Úgy még senki sem szeretett.
Önzetlenül, minden felett,
ahogyan kedves, jó anyám,
nem féltett úgy még senki tán.
 
S ezt meghálálnám most neki,
ha láthatnám a fény-teli
arcán a féltő biztatást,
ha hallhatnék szívdobbanást,

mi tőle jön, és szól, nekem.
Hozzá szállna az énekem...
Elment hamar, így nem tudom.
Csak bent szól fájó mondatom.

Megköszönöm, hogy felnevelt,
hogy mindig jó útra terelt,
majd fájó szavam bent reked;
Anyák napján, a sír felett...