Anyám álma...

Anyám pogácsát süt.

 Álmodja fiait közös asztalhoz

Húgommal, s apámmal, vasárnap ebédre

gőzölgő húslevessel, jóízű nevetéssel...

 Álmában  tyúkjainak se szeri- se száma

és nem nézi , hogy kappan- e, vagy jérce...

Már hamar fárad.

Szíve gyenge, néha „kiüti a pacemakere”

Sorsa fölött mégsem ül a bánat

igaz, mit is tehetne ellene...

Életéért alamizsna csak a bére

tény, nem volt meg a negyven éve,

sem bejelentett munkahelye.

 Gyerekeket nevelt."Nem dolgozott",

sem gazdaságba, sem "téeszcsébe”...

 Régebben mindig kézzel mosott,

vagy szakadt ruháinkat varrta.

 Szabad idejét mindig szűkre szabta...

Anyám pogácsát süt.

És nem lát már a bödön fenekére,

 porcióz nagy adagokat, hadd csillapodjon fiai éhe…

Mosolyog a szeme is, átölel minket a tekintete

tudom, most  messze jár, valakiket keres vele...

Ám ők már nem jöhetnek. Sem apám, sem húgom

„Amonnan”nincs vissza-út... bár néha még úgy

 hiszem, hogy ezt,  biztosan  rosszul tudom.

Anyám álmodik.

Piros pántlikát lánya szellő hajába,

rózsaszín tüdőket apám mellkasába...

Hangos nevetést is  nyár-estéken a lugas alatt,

 (melyből egy-egy tőke csak mutatóba maradt)

Szép terveket szőtt mindig,(felhőtlen pillanatokkal

a boldog időkről )melyek emlékként itt ragadtak...

Álmodj anyám, álmodj sokáig, s panaszkodj

mennyire fáradsz, hallgatom hangod

én kamasz fiadként újra ott vagyok nálad...