A fűzfapoéta

Hirtelen fejét adta a poétaságra,
vers-lábakkal perdült táncra.

Tolla hegyes volt, mint a tőr,
bökdöste a papírt az amatőr.

Csacsorászott fülébe a múzsa,
de fals hangon szólt a furulya.

Addig fényesítgette a szavakat,
míg az versszerűvé dagadt.

Emlékezzetek a fűzfapoétára,
ki nyomát hagyta a sivatag homokjába./N/