A Magyar Parnasszus Talpazata - Alapja

Anyátlanul (Fövényi Sándor engedélyével : Kiskabátban c verse ihlette, valós történet.)

 
Ezerkilencszázhetvenkilenc 
december huszonnegyedike
éjjelén anyám körül
sápadt lett a fény,
lelkében erősnek hitt kötelékek
foszlottak hirtelen semmivé...
Már apámat se hallotta,
vitájuk még vibrált a légben,

Száguldó gyorsvonat

 
Felgyorsult életünk száguldó gyorsvonat -
futva érintjük az állomásokat.
Szavak, kérdések, suttogott válaszok -
kattogó kerekek zajában elrobog.
Álom, valóság, igaz szerelem?
Tovatűnt, köddé vált, felsejlő síneken.

 

 

Októberi csoda

Októberi csoda
 
Piciny gyümölcsfácskát ültettem tavasszal,
Környékét az idő teleszórta gazzal.
Nem is vettem észre, jól meghúzta magát.
Tán féltette tőlem pálcavékony ágát?
 
Aztán eljött a Nyár, szikkasztó meleggel.
Futóka ölelte virágrengeteggel,
Elszívta tőle azt a csepp életet,
Amit nagy titokban gyökerébe rejtett.
 
Nem volt már semmije, rügy sem fakadt rajta,
Miből sarjadt volna félénk, zsenge ága.

Alkonyati muzsika

 
Egy szép nyári, békés, csendes este,
A házak ablakai félig nyitva,
Betódul az Élet illatával
Elvarázsolt, sejtelmes muzsika.
 
Előbb csak egy hegedű pittyen halkan:
Van-e fül, melyhez érdemes szólni?
Olyan lélek, mely örül a dalnak,
S általa képes megvigasztalódni?
 
Aztán tovább rezegnek a húrok,
Félénken csusszannak az ujjak,
Sétálók lelkeit simogatják,
S dallam szárnyal, újabb és újabb.
 

Nem tudom...

 
Nem tudom, mikor, meddig, hogyan és miért,
Csak ültünk ketten az alkonyi padon,
A Hold fordult egyet-kettőt, majd visszatért,
Hogy ezüst lepellel minket betakarjon.
 
Körültünk sejtelmes, mámoros zene szólt,
Egy különös koncerttel üdvözölt a kert,
Fészkében már szerelmes csalogány dalolt,
S a Mindenség szíve is örömdalra kelt.
 
A fák, bokrok és cserjék dúdolgattak némán,
Ám énekük szótlanul a szívünkig ért.

Anyanyelvem

 
Égig érő piramis vagy, de nem holtakat őrzöl.
Bódult eszű, tunya népség elleniddel flörtöl,
De aki mindig csak Veled van tele,
Szemeit végül karodban hunyja le.
 
Kerültünk miattad már alig-ember sorba,
Voltunk perc-lények kényszerű játéka.
Te fogtad kezünket világégés közben,
Veled erősödtünk akaratban, hitben.
 
Óvó Anyácskánk vagy, Hozzád lehet bújni,
Halljuk ereidben saját vérünk zúgni!
Riadtan figyelünk, fiaid aggódnak:

Szívünkben angyal lakjon

 
Szívemben angyal lakjon,
mikor verset írok,
magasztos dal fakadjon
ha rímeket hívok.
Aranyló kalászfejek
ringjanak a Napban,
beérett búzaszemek
a bölcs gondolatban.
 
Szívedben angyal lakjon,
s mérhetetlen béke,
a kedved ne lankadjon,
szeretet a bére.
Vigyázz a családodra,
öleld, féltőn óvjad,
oly fontosak számodra
nézd, kinccsé csiszoltad!
 
Szívünkben angyal lakjon,

Változások-ősz

Változások - ősz
 
Lépésem alatt levél roppant,
a lomb már a földre költözött,
ködösen csípős minden hajnal,
homály hasad ég és föld között.
 
Percekben mért változó világ,
hol már talán semmi sem örök;
újra s újra teremt egy csodát,
hol békés - hol pedig mennydörög.
 
Haldoklik, hiszed, már nincs tovább,
de megszüli újból önmagát,
sötétség és fény - harc és béke,
hol ellenség, hol meg jó barát.
 

Egy szív megállt

 
Rám terültek ma az álmok,
dalként ringtak vállamon,
ősz hajamon ezüst csillant,
ráolvadt a fájdalom.
Régi képek... villanások...
egy budai kis lokál,
hosszú szipka a kezemben,
erotika füstje száll.
HAMVADÓ CIGARETTAVÉG,
csak testetlen délibáb,
MINDIG AZ A LEGSZEBB PERC,
szétfoszló fénynyaláb.
Délibáb... délibáb...
Szétfoszló fénynyaláb.
Rám terültek ma az álmok,
itthon vagyok, kis hazám,

A költő ír

Almási János
A költő ír
 
Gyakran ir a költő,
nem unatkozik,
szorgalmas emberek
közé tartozik.
 
Csak szép szót érdemel,
az neki elég,
örvend, ha munkáját
folytathatja még.
 
Lassan megöregszik,
de van ihlete,
és minden napon
születik verse.
 
Egy életnek tükre,
elolvashatod,
tanulhatsz belőle,
s elszavalhatod.

Egyszer majd

 
Tudom, egyszer jégbe dermednek a nyarak,
én ülök majd a vén diófám alatt,
és hiába rakom égig a tüzet,
nem melegít már - rám
örök fagy, ami vár.
 
Tudom, egyszer elhallgatnak a szavak,
én olvasom a törött mondatokat,
hiába a sok szép üzenet,
kihűl a szívem – már
nem dobog – megáll.
 
Egyszer apró csillag hullik a földre,
én egy pici fát ültetek a helyére,
hiszem, semmi nem volt hiába,

Ne verjetek, neveljetek!

 
Feszít a szó. Ha hagyna még
elég időt...beszélj, beszélj!
A némaság ma semmit nem ér,
nem is nagyon  helyénvaló.
 
Igaz legyen, súlya legyen
égrengető, föld-indító...
Tűzben parázs, engedj, ha látsz.
Enyém tiéd, kinek miért,
Egy halna meg mindenkiért?
 
Szembegyaláz és megaláz.
Méreg-fogas álnok kígyó
Hideglelés, ma halni jó...
 
Hittel kevés vigaszt adó.
Szemenszedett, hazug a szó

Látom ébredésed

Látom ébredésed,
ahogy a jóéjt-gyűrött kispárnádon
kócos hajad hagy nyomot,
megint felejtve álmod,
talán mosolyogva, vagy szomorúan,
attól függ, neked mennyire hiányzom.

Kávédra vársz,
de most bocsáss meg, nem viszem ágyadhoz,
magamra figyelek csak,
lerázni múlt-nyomokat,
arcomra égtek a volt pillanatok,
beborítanak, mint asztalt az abrosz.

A szó is megreked,
ügyetlen szófűzés, legyintesz egyet,
elhamvadt az esti tűz,
még valami hozzám fűz,
de már unod, legtöbbször könnyed nyeled.

Életed

Fényre ébredve sírsz , emberpalánta,
csecsszopó ösztönöd cuppog a mellen,
pici szád hagy tej-nyomot a kebleken,
és készülsz egy hosszú, hosszú futásra.

Botlasz bár, utad néha meglepetés,
aztán erőd, hited győz, és boldogság,
jóság, néha gonoszság vagy épp gazság,
mi neked jut, de nincs hová menekvés.

Van ott virág?

Mondd el, apám, milyen az a világ, van ott virág?
A szandai réten ott is rohannak a paripák?
A Holt-Tisza úsztat-e nagy hínárszigeteket?
Nyújtsd most kezed, kérlek, szorítsd meg kezemet!

Anyám, milyen az a világ, a cseresznyefaág
még mindig vonz téged, az a szédítő magasság,
mit én úgy bámultam és féltem, apám nevetett,
tudta, hogy bátor vagy, pedig nagyon féltett.

Mesevers

 
Tündér ropja a táncát, harmat cseppen a lábára,
fényes szikraesőt szór, alvó gyermekek álmába.
Dallam kúszik a mennyből, megrezzenti e földet.
Apró angyal a felhőn sétál, égi csikót szöktet.
Jéghintón sebesen száguld, vágyódik a bálba,
angyalszíve nagyon ver, táncos herceg a párja.

Pillanatok

Sétálva

Nem én botlottam, a járda volt alattomos,
amikor szétszakadt szandálomba kapaszkodott.
Amott egy pad felvihogott, az esti légyott
nyomait őrzi, -  volt egy pár , és pár drogos.

Emlékek

Barna, fekete, vörös? -  Fene tudja, mindegy,
ma már mind ősz, és ha jön az ősz, elvackolnak
a nyári álmok, galamb felel csak bagolynak;
túdom-túdom-túdom, ma már minden tökmindegy.

Halálos

Sorsok

 
Számolgatom pénzecskémet,
kenyérre vagy csekkre költsek,
elrontottam életemet,
mit tegyek most, hogyan döntsek?
 
Nincs szükségem diétára,
konyhapénzem olyan kevés,
nézem, minek mi az ára,
így az élet kínszenvedés.
 
Másoké a milliárdok,
luxus utak, drága kocsik,
zsíros állás, szép leányok,
wellness és a legjobb dokik.
 
De nem szólok, van lakásom,
igaz, az már rég a banké,

Oldalak