A Magyar Parnasszus Talpazata - Alapja
Ritmus
Beküldte Kiss-Teleki Rit... - 2019, január 3 - 11:50Bádogtető
Beküldte Boszorka4 - 2018, november 24 - 14:56A muslica
Beküldte Boszorka4 - 2018, november 24 - 14:42Az utazó
Beküldte Boszorka4 - 2018, november 24 - 14:11Anya álma
Beküldte Boszorka4 - 2018, november 24 - 12:17Élek
Beküldte Boszorka4 - 2018, november 12 - 22:40
Amerre járok remeg a föld,
mély szakadék ásítja léptem nyomát.
Arany-tollú sólyom szárnyal fönt,
szeme az enyém, vele látok csodát.
Levegő-járó csizmám szakadt,
a vándorló szél árny-hajamban lakik,
kalászok sóhajtása maradt,
az északi fényt altatom hajnalig.
Cet-citerán játszik a tenger,
társak visszhangzó selyemhangja ölel,
szilafogam áhítja egyre
a krillt, száguldok, a mélység-ég közel.
Ne sírj a nyár után
Beküldte É. Anett - 2018, október 19 - 21:35Ősz
Beküldte É. Anett - 2018, október 19 - 21:28Lélekbe zártan
Beküldte Szalayné Komlós... - 2018, október 19 - 20:33
Karja már elgyengült, nem zár,
Egy utolsót sóhajt a nyár,
Zord, avar ízű reggelek,
Deres csipkékkel intenek.
Hűs avarban a szél kutat,
Talán meglel új vágyakat,
Még itt maradt egy szál virág,
Egy cseppnyi nyár, s a holdvilág.
Hajnal, ha jön a kert alatt,
Ólmos nehéz csend tapad
Levelét hullajtott fákra,
Félve sejtett elmúlásra.
A szürke csendben, - legbelül,
Színét veszített lelke ül,
Visszavágyik napsugárba,
Lehetne az ősznek párja.
De lehelete oly rideg,